Döntés nélkül ér véget a helgolandi tengeri ütközet
2004. augusztus 11. 02:01
Németország és Nagy-Britannia óriási költségekkel épített hadiflottái az első háborús évben csak kevés nagyobb ütközetben találkoztak. Ezekben a britek maradnak győztesek a támaszpontjaiktól távol tevékenykedő németekkel szemben. Több sikert érnek el a német tengeralattjárók és a kereskedelmi háborúban ténykedő cirkálók, segédcirkálók. Az 1914. augusztus 28-án Helgolandnál lefolyt tengeri ütközet után - amelyben a németek a fölényben lévő brit erőkkel szemben három könnyű cirkálót és egy torpedót vesztenek -, az Északi-tengeri háború leáll. A haditengerészeti vezetés immár azt a célt követi, hogy aknák és tengeralattjárók bevetésével a briteket annyira legyengítse, hogy bele lehessen vágni a döntő csatába. Az első sikerek igazolni látszanak ezt a stratégiát: az U9 tengeralattjáró Otto Weddigen parancsnoksága alatt szeptember 22-én az Északi-tengeren elsüllyeszt három brit páncélos cirkálót. Hasonlóan sikeres eleinte a Csingtaóban állomásozó kelet-ázsiai cirkálóraj Maximilian Spee gróf altengernagyi parancsnoksága alatt: a chilei partok előtt, Coronelnél, november 1-én elsüllyeszt egy brit flottaegységet, december 8-án azonban a Falkland-szigeteknél a köteléket a túlerőben lévő britek elsüllyesztik. Egyetlen hajó menekül meg, a Dresden nevű könnyű cirkáló, amely felveszi a harcot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 2024.09.16.