Bár korábban többször alulmaradt, az űrverseny utolsó szakaszát megnyerte az Egyesült Államok
2023. július 20. 15:45 MTI
„Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek” – ez a szállóigévé nemesült mondat 54 éve, 1969. július 20-án (vagy nézőponttól függően 21-én) hangzott el. A kettős dátumnak az a magyarázata, hogy amikor Neil Armstrong amerikai űrhajós éppen a Hold felszínén állt, az Egyesült Államok keleti partvidékén július 20., vasárnap este tíz óra volt, Európában viszont már hétfő hajnal.
Buzz Aldrin a Holdon hagyott műszerek mellett, háttérben a holdkomp
Korábban
Szovjet előny
Ezzel az Egyesült Államok megdicsőült, és egy több éven át tartó, feszültséggel terhes versenyt nyert meg a másik szuperhatalom, a Szovjetunió ellen. Egyöntetű a vélemény Keleten és Nyugaton: túl azon, hogy bár a Hold meghódítása kétségtelenül világraszóló tudományos eredmény, és valóban „hatalmas ugrás” volt, a hidegháború nélkül – legalábbis még akkor, a hatvanas évek végén – aligha történhetett volna meg.
Ekkor még tizenkét év sem telt el, hogy az emberiség belépett az űrkorszakba. A Szovjetunióból 1957. október 4-én bocsátották fel a világűrbe az első ember alkotta eszközt, a Szputnyikot. Moszkva és Washington egyaránt felismerte az űrhajózásban rejlő nem mindennapi lehetőségeket: túl a kozmosz katonai rendeltetésű felhasználásán, az űrhajózás hatalmasat lendíthet a tudomány és a technológiai fejlődésén – mint azt később az élet igazolta is –, ráadásul látványos kutatási terület is.
Mindkét nagyhatalom belefogott ambiciózus űrprogramjába. A hatvanas évek közepéig az amerikaiaknak sorra kellett szembesülni lemaradásukkal, hiszen nem csak az első űreszköz volt szovjet, hanem a világűrbe kijutott első állat is egy szibériai eszkimókutya, Lajka volt.
Jurij Gagarin, a szovjet légierő őrnagya 1961. április 12-én a Vosztok–1 űrhajó fedélzetén kerülte meg a Földet, majd 1963-ban Valentyina Tyereskova személyében a szebbik nem képviselője is megjelent a kozmoszban, s ugyancsak a Szovjetunió polgára, Alekszej Leonov tett először űrsétát 1965-ben.
Gagarin teljesítménye révén még a szovjetek voltak előnyben
Az amerikaiak azonban nem adták fel terveiket. Űrkutatóikon sokat segített, hogy 1961-ben John F. Kennedy került a Fehér Házba, aki maga is lelkesedett az űrhajózásért, az összes amerikai asztronautát személyes barátságával tüntette ki. Elnöki beiktatása után néhány hónappal bejelentette a grandiózus célt: az Egyesült Államok az évtized végéig embert küld a Holdra, és biztonságban vissza is hozza onnan.
Persze a szovjetek is vágytak égi kísérőnk meghódítására, de ennek lépéseit szupertitkosan kezelték. A hatvanas évek közepétől már érezhető volt, hogy az amerikaiak kezdik behozni lemaradásukat, de mindeközben aggodalmasan kémlelték, hol tartanak kommunista vetélytársaik.
CIA-jelentések és műholdfelvételek alapján tudomást szereztek arról, hogy a szovjetek hatalmas hordozórakétával kísérleteznek – céljuk tehát nem lehet más, mint a Hold. A későbbiekben nyilvánosságra került dokumentumok igazolták, hogy a hatvanas évek elején Szergej Koroljov akadémikus-főkonstruktőr vezetésével valóban hozzálátták az N–1 kódjelű óriásrakéta kifejlesztéséhez a Szovjetunióban. Válaszul az amerikaiak megalkották a 110 méter magas Saturn V óriáshordozójukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- A háború legfiatalabb katonája is küzdött a somme-i csatában
- Ördögként és szentként is emlegették a cári család kegyébe férkőző Raszputyint
- Az első világháború végén még a fegyverszünet aláírását követően is folytak harcok
- Előnytelen békét eredményezett Oroszország számára a bolsevik hatalomátvétel
- Máig számos rejtély övezi a sandringhami zászólalj eltűnését
- A méhek támadása is hozzájárult a britek tangai vereségéhez
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap