Sikeres űrrepülése a szovjet propaganda csodafegyverévé tette Jurij Gagarint
2023. április 12. 13:20 Múlt-kor
Szabó József, Sárbogárd akkori fiatal postása 1961. augusztus végén igazán szerencsésnek érezhette magát. Tudta, hogy egy vonat megáll Sárbogárdon, egy olyan emberrel a szerelvényen, aki járt már ott, ahol még soha előtte senki: a világűrben. Szabó József boldogan aláíratta az üdvözlő távirat átvételi elismervényét, Gagarin pedig folytatta világkörüli turnéját. 62 éve, 1961. április 12-én lőtték ki a Vosztok–1 űrhajót, és vele együtt az első embert a világűrbe. Hogyan jutott el először a világűrig, később a világhírnévig Jurij Alekszejevics Gagarin?
Korábban
Egyszerű kezdetek
Életpályájának első szakasza egy igazi szovjet tanmese, melyből csak később bontakozik ki a nemzeti hős képe.
Jurij Alekszejevics Gagarin 1934-ben született egy egyszerű szovjet parasztcsalád harmadik gyermekeként (összesen négyen voltak testvérek), középiskolában öntödei munkásnak tanult, és már korai tanulmányai során belépett a Komszomolba, a szovjet kommunista ifjúsági szervezetbe.
A repülés már fiatalon felkeltette érdeklődését, elsőként egy Jak–18-as gyakorló repülőgéppel emelkedett a magasba, innen pedig egyenes út vezetett – pontosabban vezényelt – a repülőképzésig, ahol 1957-ben sikeresen, első osztályú minősítéssel teljesítette a pilótavizsgát.
A rakéta kiállított másolata napjainkban (kép forrása: wikipédia / Sergei Arssenev / CC BY-SA 4.0)
Karrierjének egyengetése során magánéletét sem hanyagolta el, feleségül vette Valentyina Ivanovna Gorjacsevát, akitől nem sokkal később két gyermeke – Jelena és Galina – született.
Ezután kezdődött meg életének rendkívüli szakasza: első lépésben ő is bekerült a háromezer, űrrepülésre potenciálisan alkalmasnak tekintett jelölt közé, akik közül szigorú, több körös szelekció után végül pár nappal a kilövés előtt Gagarin került kiválasztásra.
A legfontosabb szempontok a fizikai paraméterekkel, illetve a mentális felkészültséggel voltak kapcsolatosak. Az orvosok dicsérték Gagarint, aki kiegyensúlyozott teljesítményével, fókuszáltságával és memóriájával érdemelte ki a megtisztelő szerepet: ő lehetett az első ember az űrben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap