Szatirikus humorával kelt ki a diktatúra minden formája ellen Karinthy Frigyes
2023. június 25. 18:05 MTI
136 éve, 1887. június 25-én született Karinthy Frigyes író, költő, műfordító, a múlt századi magyar irodalom egyik legeredetibb alakja. A Micimackó későbbi fordítója az érettségi után egyszerre kezdett bölcsészeti, orvosi, természettudományi stúdiumokat, ám diplomát soha nem szerzett. Gazdag életútjának egyik legeredetibb művével – Így írtok ti – egy csapásra elismert író lett.
Korábban
Sokgyermekes budapesti kispolgári család sarja, apja költők és filozófusok barátja, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja volt. Az ifjú Karinthy eleven szellemi közegben, művészeti, irodalmi, filozófiai viták légkörében nevelkedett. A Markó utcai reálgimnázium 15 éves tanulója volt, amikor első regényét folytatásokban közölte a Magyar Képes Világ című lap.
Az érettségi után egyszerre kezdett bölcsészeti, orvosi és természettudományi stúdiumokat, de diplomát soha nem szerzett. Nyitott és érdeklődő elme volt, foglalkoztatta a tudomány és a technika fejlődése, a film és a rádió, ő maga is kipróbálta a repülőgépet és a léghajót.
1908-tól a Nyugat munkatársa, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza barátja volt. 1912-ben egyszerre jelent meg két novelláskötete, két humoreszkgyűjteménye, s az irodalmi paródiáit tartalmazó Így írtok ti, amellyel egy csapásra ismert és népszerű lett.
Az első világháború kitörése után kinyilvánította pacifizmusát, a Swiftet idéző Utazás Faremidóba című regénye és a Holnap reggel című drámája is háborúellenes motívumokat tartalmaz. Szatirikus publicisztikájának csúcsát a Krisztus és Barabbás című kötet jelentette. Az 1916-os Tanár úr kérem című írásaiban archetipikus helyzeteket és magatartásformákat testesített meg.
A polgári forradalmat üdvözölte, a Tanácsköztársaságot már nem, a fehérterror ideológiáját pellengérre állította, így egyszerre támadták jobbról és balról is. A szélsőséges diktatúrákat az elsők között tűzte vitriolba mártott tolla hegyére, az emberi ostobaság, a szellemi tunyaság megnyilvánulásai, a torzult világ jelenségei elé tartott görbe tükröt.
Rippl-Rónai Józsefet is megihlette Karinthy stílusa
Regényeiben, humoreszkjeiben, elbeszéléseiben a hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a fekete humor irányába fejlesztette tovább. 1930-as Nem mondhatom el senkinek című verseskötete számos formai bravúrja mellett mély filozófiai-gondolati tartalmával is kitűnik.
1936-ban agydaganatot diagnosztizáltak nála, a neves svéd professzor, Olivecrona műtötte meg. Az „élményből” született meg a túlvilági kalandozásról szóló Mennyei riport és az agyműtétre reflektáló Utazás a koponyám körül című regénye is. A műtét után öt évre szóló nagyszabású írói tervet készített, de csak tárcákra, karcolatokra futotta erejéből. Karinthy Frigyes 1938. augusztus 29-én halt meg Siófokon.
Mindkét felesége korábban férjes asszony volt. Első társától, Judik Etel színésznőtől született Gábor fia, aki költő lett. A második feleség, a legendásan szabad szellemű és szájú Böhm Aranka volt, házasságuk a nő és férfi örök párharcának ékes és meglehetősen zajos bizonyítéka volt. Frigyükből született Ferenc fiuk jelentős és népszerű író lett.
Karinthy kiváló műfordító is volt, neki köszönhetjük a frappáns nyelvi fordulatokban gazdag Micimackót, s ő ültette át magyarra a Tom Sawyer kalandjait is. Bár az egész életében tervezett nagy művet, az Új Enciklopédiát soha nem írta meg, helyette, mintegy mellékesen létrehozott egy hatalmas és műfajilag is igen gazdag életművet, amelynek szinte minden darabjában az emberi elme, az irodalom és a nyelv játékosságát hangsúlyozta. Hatása bármely más magyar írónál általánosabb, ötleteit, szójátékait nemzedékek ismételgetik.
Születésnapját a magyar humor napjaként ünnepeljük, ekkor ítélik oda a humoros műfaj terén nyújtott kimagasló teljesítményért a Karinthy-gyűrűt is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap