Mégsem olvasztják be az Uruguayban elsüllyesztett német hadihajóról kiemelt bronzsast
2023. június 19. 15:04 MTI
Pénteken még azt jelentette be az uruguayi elnök, hogy beolvasztják azt a náci bronzsast, amelyet egy, a második világháború idején elsüllyedt német romboló roncsában találtak 17 évvel ezelőtt, és egy művész békegalambot készít belőle. Vasárnapra azonban elállt a szándéktól.
A Graf Spee rombolót egykor díszítő bronzsas (Wikimedia Commons / Fernando da Rosa / CC BY-SA 3.0)
Korábban
„Az erőszaknak és a háborúnak ezt a 350 kilogrammos jelképét a béke és az egység jelképévé alakítjuk” – jelentette ki pénteken Luis Lacalle Pou.
Saját döntésének megmásítását vasárnap egy vidéki látogatásán jelentette be. „Az elsöprő többség nem ért egyet ezzel a döntéssel, és ha békét akarunk, az első dolgunk az, hogy egységet teremtsünk. Egyértelmű, hogy ez a terv nem alkalmas erre” – mondta az államfő.
A beolvasztásról hozott döntést sokan bírálták kulturális és politikai körökben, a kormánykoalíción belül is. A AFP hírügynökség MTI által átvett jelentése nem részletezi, hogy az ellenzők mivel érveltek a beolvasztás ellen.
A kétméteres szárnyfesztávolságú bronzmadár valaha a német haditengerészet állományába tartozó Admiral Graf Spee nevű, Deutschland osztályú páncéloshajó farát díszítette.
A Graf Spee Montevideo kikötőjében, a Rio de La Plata-i csata után
A hajót a második világháború elején Montevideo előtt süllyesztette el saját legénysége a három brit cirkálóval vívott Rio de La Plata-i csata után pár nappal.
A hajó parancsnoka, Hans Langsdorff sorhajókapitány a csatában megrongálódott páncélos – a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb hajója – elsüllyesztése mellett döntött 1939. december 17-én, három nappal később pedig öngyilkosságot követett el.
A szobrot 2006-ban találták meg a La Plata folyó torkolatában az uruguayi felségvizeken folytatott tízéves keresés eredményeként. A sast kiemelő vállalkozás és az uruguayi haditengerészet azt tervezte, hogy a szobrot eladják, a bevételen pedig megosztoznak.
Az uruguayi kormány azonban ellenezte az eladást, attól tartva, hogy a szobor neonáci ereklyévé válik. Hosszú jogi csatározás után végül az uruguayi legfelsőbb bíróság az uruguayi állam kizárólagos tulajdonának nyilvánította a tárgyat.
A leginkább absztrakt szobrairól ismert Pablo Atchugarry uruguayi művészt bízták volna meg a bronz békegalamb elkészítésével, a sas novemberre születhetett volna újjá galambként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap