10 tény a testépítés történetéről
2021. október 13. 13:45 Múlt-kor
1. A bodybuilding történetével foglalkozó szakértők a königsbergi származású (ma Kalinyingrád, Oroszország) német úriembert, Eugen Sandowot tekintik a modern testépítés atyjának. Az ifjú Eugen az 1890-es évek elején még nem bicepszfeszítéssel, hanem erőművészként építette karrierjét, azaz különböző erőgyakorlatokkal szórakoztatta a nagyérdeműt.
2. Eugene Sandow volt az első, aki testépítő minőségben a kamerának pózolt. A művészi izomfeszítéseket Thomas Alva Edison és Eugen Sandow barátságának köszönhetően az Edison Filmstúdió készítette 1894-ben.
3. A világ első bodybuilding versenye 1901-ben zajlott a londoni Royal Albert Hallban. Az eseményre több ezren voltak kíváncsiak. A háromtagú zsűrit Sandow, Sir Charles Lawes szobrász és a Sherlock Holmes regények szerzője, Sir Arthur Conan Doyle alkotta.
4. Az első három helyezett, attól függően, hogy a dobogó melyik fokán állt, egy arany, egy ezüst, és egy bronz szobrot kapott a Royal Albert Hallban, amelyet Eugen Sandow-ról mintáztak.
5. Az 1901-es bronz Sandow szoborról készült másolat később a világ egyik legrangosabb testépítő versenyének, a Mr. Olympiának lett a hivatalos trófeája.
6. Sandow értelmezése szerint a testépítés végcélja a férfitest átformálása volt, mégpedig az ókori görög szépségideál alapján. Ennek érdekében Sandow serényen látogatta a múzeumokat, ahol az ókori szobrokat tanulmányozta, méréseket végzett és meghatározta a férfitest ideális arányait.
7. A tápanyagbevitelt illetően az ókori görögök izomtömegnövelő „szerei” a bor és a hús voltak. Úgy kétezer évvel később az 1950-es években megjelent a piacon a testépítők Szent Grálja, a tojás alapú fehérjepor.
8. Az első modern fitnesz klub 1936-ban nyitotta meg kapuit az USA-ban. A büszke tulajdonost, a korabeli fitnesz sztárt, Jack LaLanne-t az akkori orvostársadalom csak tréningőrültnek hívta, akinek fitneszklubja izomagyú zombikká formálja az odalátogatókat.
9. A legismertebb bodybuilder, mindenki Terminátora, Arnold Schwarzenegger fiatalon annyira elkötelezett volt a testedzés irányában, hogy szolgálati helyét otthagyva gyakorlatilag dezertált az osztrák hadsereg egyik laktanyájából, hogy részt vehessen az egyik testépítő versenyen. Arnold nyert, de lebukott, és egy hétre rács mögé került.
10. A professzionális női testépítés az USA-ban született meg 1980-ban. Ekkor rendezték meg a profi női testépítők első versenyét a Ms. Olympiát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap