10 tény Arábiai Lawrence-ről
2021. május 26. 19:01 Múlt-kor
Korábban
1. A már élete során világhírűvé váló, az 1916-1918 közötti arab felkelés során kulcsszerepet játszó Thomas Edward Lawrence, ismertebb nevén Arábiai Lawrence egy brit arisztokrata és egy nevelőnő törvénytelen frigyéből született 1888-ban.
2. Lawrence - feltételezhetően egy gyerekkori mumpszos megbetegedésnek köszönhetően - mindössze 165 centiméter magasra nőtt. Vegetáriánus volt, alkoholt nem fogyasztott, és a dohányzástól is tartózkodott.
3. Az oxfordi egyetem történészhallgatójaként a Közel-Keleten először 1909-ben járó Lawrence annak ellenére szeretett bele a térségbe, hogy ott tartózkodása alatt kirabolták, megverték és rá is lőttek.
4. A közel-keleti terepet régészként megismerő Lawrence már 1914 elején a brit hadsereg szolgálatába állt. Első munkája során kollégájával hivatalosan régészeti kutatásokat végeztek Palesztinában, valódi céljuk azonban a terület katonai feltérképezése volt.
5. Az 1916-ig a harcokból kimaradó katonahivatalnokot részben két, nyugati fronton eleső öccsének halála miatt érzett bűntudat és önpuszító szándék ösztönözte az arab felkelésben való részvételre.
6. Lawrence az első világháborúban az oszmán uralom ellen felkelő, szervezetlen arab törzsek összefogásával meghatározó szerepet játszott az antanthatalmak közel-keleti győzelmében.
7. Lawrence A bölcsesség hét pillére című könyvét egy bizonyos S. A.-nak ajánlotta. Egy elmélet szerint a monogram Selim Ahmedet takarja, ami - állítják sokan - Lawrence feltételezett homoszexualitását bizonyítja.
8. Lawrence az első világháború után az arab delegáció tagjaként részt vett a párizsi békekonferencián. 1921-ben rövid ideig Winston Churchill gyarmatügyi miniszter tanácsadójaként tevékenykedett.
9. A katonatiszt 1922-ben álnéven lépett be a Brit Légierőbe, mivel nehezen tudta elviselni az első világháború után hirtelen jött népszerűséggel járó nyomást.
10. Lawrence 1935. május 13-én motorbalesetet szenvedett, hat nappal később pedig belehalt sérüléseibe. Halála arra sarkallta Hugh Cairns idegsebészt, hogy megtervezze a világ első bukósisakját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap