A „dolgozó nép” ellenségének kiáltotta ki a kulákokat Rákosi diktatúrája
2021. június 29. 13:51 MTI
Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a „kuláküldözést”. Az Országgyűlés 2012. március 26-án nyilvánította a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe volt.
Korábban
A parlament határozatában elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. Az országgyűlés javasolta, hogy a kuláküldözés történetéről, körülményeiről méltó módon, rendszeresen emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a magyar középparaszti réteg megpróbáltatásainak történetét.
A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg. A sztálinista Rákosi-rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen. A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát és a gazdákat földjeik elhagyására kényszerítse.
A támadások célkeresztjébe – a szovjet mintának megfelelően – a kuláknak bélyegzett nagygazdák kerültek, akiket a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két háború között parasztpolgárnak neveztek.
Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a „kuláküldözést” mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét. (A kulák orosz eredetű szó, jelentése ököl, illetve gazdag paraszt.)
Az államhatalom a kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő akadályozóinak tekintette. A kulákokat a „dolgozó nép” ellenségének kiáltották ki, és megindult a béreseket foglalkoztató módosabb parasztok módszeres üldözése; országosan mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván.
Kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, 5 hold vagy annál több szőlője volt, továbbá a cséplőgép-tulajdonosok és a malmot üzemeltetők, a gyakorlatban azonban a helyi pártvezetőség döntött arról, ki kerüljön fel a kuláklistára.
A kulákokat különösen sújtotta a beszolgáltatás, az adó feletti, valószínűtlenül magas teher, amely teljesen ellehetetlenítette őket. Sok kulákká minősített embert a lakásából melléképületbe költöztettek ki, a házába pedig betelepedtek a helyi pártfunkcionáriusok.
Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat és öngyilkosságot követett el, másokat otthonukban vertek agyon vagy a börtönben elszenvedett testi bántalmazások következtében vesztették életüket. Nem csoda, hogy a gazdák tömegével ajánlották fel „önként” földjüket az államnak.
A kulákokat megbélyegezték, igazolványukban szerepelt a nagy K betű, amely iskolás gyermekeik neve mellett is rögzítettek az osztálynaplókban. Gyerekeiket középiskolába csak nehezen vagy egyáltalán nem vették fel, legfeljebb lakóhelyüktől távol, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobbak sem kerülhettek. Nagykorúságuk elérése után ezért sokan költöztek a városokba, mert ha munkásként dolgoztak, néhány év múlva már bejutottak az egyetemre, főiskolára.
A Sztálin halála után, 1953 júniusában Nagy Imre vezetésével megalakuló kormány számos korrekciós intézkedést hozott, a kulákok számára az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése bizonyult a legfontosabbnak.
A kulákkérdés azonban nem került le a napirendről, a pártvezetés Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett azért, hogy a kulákokkal szembeni gyűlöletet tovább szítsa. A kulákokat tették felelőssé a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetek felbomlásáért, de azért is, ha a téeszek gyenge eredményt értek el.
Az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal. 1959 tavaszán törvényerejű rendelet szabályozta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, csoportok alakításának feltételeit és működési módját, lehetővé téve nemcsak a volt „kizsákmányolók” belépését, hanem azt is, hogy két év után a vezetőségbe is bekerülhessenek.
Ezzel a kádári rendszer elismerte, hogy szükség van e réteg szaktudására, szorgalmára, és lehetőséget adott arra, hogy a korábban kuláknak bélyegzettek a helyi társadalomban visszaszerezzék elvesztett helyüket.
Az első emléknapon, 2012. június 29-én Kecskemét főterén emlékművet állítottak a kuláküldözést elszenvedett embereknek, 2014. június 22-én pedig emléktáblát avattak az üldözött, megalázott és kifosztott hazai kulákoknak Csömörön, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékhelyen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.