Aki megálmodta Izraelt
2004. július 5. 12:00
A cionista mozgalom megalapítójának élete
Herzl Bázelben |
Herzl gyerekként neológ zsidó légkörben nevelkedett. Középiskolai tanulmányait egy budapesti reálgimnáziumban fejezte be. Tizennégy éves korában már irodalmi tevékenységet folytatott, az iskolában a Wir néven irodalmi egyesületet alapított.
1878-ban családjával Bécsbe költözött, ahol az egyetemen jogot és irodalmat tanult. 1884-ben szerzett jogi doktorátust. Joggyakorlatát Salzburgban kezdte meg, de hamarosan elhagyta a jogi pályát, újságíró lett. Számos írása - cikkek, novellák, regények - nyomtatásban is megjelent, néhány színművét pedig a bécsi Burgtheaterben mutatták be. A siker ismertté tette a nevét.
1891-ben nevezték ki a liberális bécsi lap, a Neue Freie Presse párizsi tudósítójának. Végigkísérte a Dreyfus-ügy alakulását, s meggyőződésévé vált, hogy az antiszemitizmus túlságosan mélyen gyökerezik az európai kultúrában. Korábban a zsidók tömeges kikeresztelkedésében látta a zsidókérdés megoldásának egyedüli lehetőségét. A Dreyfus-ügy tudatosította, hogy az emancipáció nem oldhatja meg a zsidókérdést, sőt ellenkezőleg, éppen hogy fellobbantja az antiszemitizmust.
Párizsban írja meg - egy zsidó barátjával folytatott felzaklató beszélgetés után - Az új gettó című színművét, amelyben hitet tesz: a zsidóságnak saját erejéből kell kiszabadulnia a társadalmi előítéletek, valamint a saját hibái és mulasztásai által létrehozott új gettóból.
1896-ban közzétette Der Judenstaat (A zsidó állam) című munkáját, melyben egy zsidó nemzeti állam létrehozását javasolja, bár a helyszín kérdésével még nem foglalkozott.
A cionizmus |
Nacionalista mozgalom a 19. század végétől, amely a zsidók Sion hegyére való visszatérését tűzte célul, ezért a nemzetközi zsidóság új összefogására és egy autonóm zsidó nemzeti állam létrehozására vállalkozott |
Rövid élete utolsó éveit teljes egészében egy Palesztinában létrehozandó zsidó állam tervének szentelte. 1902-ben Alt-Neuland (Ős-Újország) című utópisztikus regényében írta le az általa megálmodott, Palesztina földjén létrejött zsidó államot, mely egymást kölcsönösen segélyező szövetkezetek és a nemzeti szolidaritás modelljén alapult.
Diplomáciai tárgyalásokat kezdeményezett, de sikertelenül: II. Abdul-Hamid török szultánnál nem tudott jogokat szerezni Palesztinára, és II. Vilmos porosz császárral Jeruzsálemben folytatott megbeszélései sem hoztak eredményt. 1902-1903-ban a brit kormánnyal tárgyalt az észak-sínai El-Arish ügyében, de ezek a tárgyalások is eredménytelenül végződtek. Az angol kormány felvetette, hogy az afrikai Ugandában hozzanak létre zsidó települést. Herzl - hiábavaló erőfeszítései miatt - reményt vesztve beleegyezett a javaslatba, ám a tervvel szemben kibontakozó ellenállás miatt elállt az Uganda-tervtől és erőfeszítéseit ismét az Izraelben megteremtendő zsidó nemzeti otthonra összpontosította.
Politikai tevékenysége - X. Pius pápával, III. Viktor Emánuel olasz királlyal, az orosz cárral történt megbeszélések - rendkívüli módon igénybe vette szervezetét, beteg szíve nem bírta azokat a lelki és fizikai megpróbáltatásokat, amelyet a magára vállalt küldetés követelt meg tőle. 1904. július 3-án az ausztriai Edlachban, Semmering mellett hunyt el.
Ajánlott olvasmány:
Halász Zoltán: Herzl, Budapest, Magyar Világ, 1995.
Novák Attila: Herzl Tivadar, Budapest, Vince, 2002.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.