Kissinger lesújtó véleménye Brandtról
2004. június 15. 03:16 MTI Panoráma - Sarkadi Kovács Ferenc
Lesújtó véleménnyel volt egyes német politikusokról Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági főtanácsadó - derül ki nemrég közrebocsátott felvételekből, amelyekről a Der Spiegel számol be.
A 81 éves Kissinger, aki éppen magánlátogatáson tartózkodik Németországban,
a hatvanas évek vége óta rögzítette bizalmas telefonbeszélgetéseit, s ezek
egyikében vélekedett úgy Willy Brandt néhai szociáldemokrata kancellárról,
hogy `nem a világ legfényesebb koponyája`.
Egon Bahrról, Brandt keleti politikájának agytrösztjéről Kissinger még
kendőzetlenebbül nyilatkozott: hüllőnek, angolnasimaságú fickónak, sőt,
szarházinak nevezi a politikust, aki emlékirataiban maga is utal arra, hogy
Kissingerrel "csaknem szívélyes" volt a viszonya.
A Spiegel rövid beszámolójából nem tudni meg, hogy mi váltotta ki a
gonosz megjegyzéseket Kissingerből, aki a Nürnberg melletti Fürthben
született, s családjával együtt 1938-ban menekült a zsidóüldözések elől az
Egyesült Államokba.
Kissinger azt akarta, hogy a kényes telefonbeszélgetések felvételeit
legkorábban csak halála után öt évvel tárják a nyilvánosság elé, de akaratát
nem tudta érvényesíteni. A rögzített anyag másolatai 2001 óta találhatók meg
az amerikai nemzeti archívumban, amely nemrég 20 ezer oldal zárlatát oldotta
fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap