Orvosai nem tudtak rájönni Lenin leépülésének okára
2021. január 21. 14:32 Múlt-kor
97 éve, 1924. január 21-én halt meg a Moszkva melletti Gorkiban Vlagyimir Iljics Lenin szovjet-orosz ideológus, forradalmár és politikus, a Szovjetunió első vezetője.
Korábban
A lázadó diák
Lenin (születési nevén Uljanov) középosztálybeli családba született 1870. április 22-én a Volga menti Szimbirszkben (ma Uljanovszk). Édesapja paraszti sorból emelkedett fel, és egy jó nevű, nemes ifjaknak fenntarott iskolában tanított matematikát és fizikát.
Vlagyimir nyolc gyermek közül harmadikként született, gyermekként a sportban és tanulmányaiban egyaránt kiemelkedően teljesített. Az Uljanov szülők hívő monarchisták voltak, a II. Sándor cár által 1861-ben kihirdetett jobbágyfelszabadításnak köszönhetően.
Az édesapa, Ilja életében fontos szerepet játszott az ortodox kereszténység, az evangélikusként nevelt édesanya, Marija azonban közömbös maradt a vallást illetően.
Lenin 15 éves volt, amikor 1886 januárjában édesapja agyvérzésben elhunyt, innentől viselkedése igencsak megváltozott, és nyíltan megtagadta az istenhitet.
Bátyja, Alekszandr ekkor már Szentpéterváron tanult, és a meglehetősen reakciós III. Sándor cár abszolutizmusa ellen agitáló politikai körökben mozgott. Végül egy merényletkísérletbe is belekeveredett, a hatóságok pedig társaival együtt letartóztatták, és 1886 májusában felakasztották.
A családi törések ellenére Lenin befejezte középiskolai tanulmányait, és a kazanyi egyetem jogi karára iratkozott be.
Egyetemi karrierje nem tartott sokáig: miután egy diákkör vezetőjévé választották, tiltakozást vezetett a diákszervezetekre rótt korlátozások ellen. A rendőrség letartóztatta, kicsapták az intézményből, és a család tatárföldi nyári üdülőjébe száműzték.
Aggódó édesanyja közbenjárására visszatérhetett Kazanyba, itt ismerkedett végül meg újabb radikális körökön keresztül Marx írásaival. 1889-ben a család Szamarába költözött, Lenin pedig újabb radikális szerveződésekben vett részt – itt fordította le orosz nyelvre Marx és Engels Kommunista Kiáltványát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.