Ezer évvel korábban kezdhettek palotákat építeni Kínában, mint eddig gondoltuk
2021. január 15. 11:38 MTI
Feltárták Kína eddigi legrégebbi ismert palotáját Henan tartományban egy 5300 éves ősi város romjai közt. Az új felfedezés az eddigi ismeretekhez képest mintegy ezer évvel régebbre vezeti vissza az ország palotaépítési történelmét.
Korábban
Az ősi palotát Suanghuajsu lelőhelyen fedezték fel, Csengcsou tartományi főváros külterületén – közölte Vej Vang, a Kínai Régészeti Társaság elnöke.
Korábban, 2017-ben Henan tartományban egy 3800-3500 éves palotát találtak, később pedig Sanhszi tartományban Taosi lelőhelyen egy 4300-3900 éves palotát.
Suanghuajsu a középső és kései Jangsao-kultúra nagy települése volt mintegy 5300 éve. A Sárga-folyó déli partján egy fennsíkon terült el, ott, ahol a Jihe és a Lohe folyók összefutnak.
A térséget mindig is a kínai civilizáció szíveként tartották számon.
A mintegy 1,17 négyzetkilométernyi területű lelőhelyen három nagy vizesárok maradványai találhatók, középen körben nagyméretű lakóövezet, alaposan megtervezett köztemetők.
A palotát döngölt földplatformra építették, amely mintegy 4300 négyzetmétert foglal el és különböző szerkezetek alapjait rejti.
Az ásatási munkálatok során két építmény alapját tárták fel. A platform nyugati felén terült el egy téglalap alakú udvar, amelynek déli falain túl egy 880 négyzetméteres nagy teret fedeztek fel.
A keleti oldalon egy 1500 négyzetméteres udvar terült el három nagy kapuval.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap