A világ legrégebbi állatábrázolására bukkantak Celebesz szigetén
2021. január 14. 14:38 Múlt-kor
A világ legrégebbi, állatot ábrázoló barlangfestményét fedezték fel régészek Indonéziában. A celebeszi disznót mintegy 45 500 éve festhették, és úgy tűnik, egy képes narratíva részét képezi.
Korábban
A sötétvörös okkerrel rajzolt alkotást a Celebesz szigetén található Leang Tedongnge nevű barlangban fedezték fel, a sziget egy lakott területtől távol eső völgyében. Jelenleg ez a legkorábbi bizonyíték az emberek jelenlétére a térségben.
„Az ezt készítő emberek teljesen modernek voltak, ugyanolyanok voltak, mint mi, minden kapacitásuk és eszközük megvolt arra, hogy bármit megfessenek, amit csak akartak” – mondta el Maxime Aubert, a felfedezésről beszámoló tanulmány társszerzője.
Aubert a datálás specialistájaként azonosított egy, a festményen létrejött kalcitlerakódást, amelyről az urán-tórium izotópos módszerrel meg tudta állapítani, hogy mintegy 45 500 éves – azaz a festmény legalább ennyire régi.
„De lehet ennél is sokkal régebbi, mert a datálás, amelyet használunk, csak a rárakódott kalcit korát állapítja meg” – tette hozzá Aubert.
A beszámoló szerint a 136 centiméter széles és 54 centiméter magas festmény a celebeszi disznó kifejlett hím példányainak jellegzetes szarvszerű arckinövéseit is ábrázolja. Emellett jól látható két kézlenyomat is az állat hátsó fele felett, valamint vele szemben két másik disznó részlegesen fennmaradt ábrázolása.
Adam Brumm társszerző szerint „úgy tűnik, a disznó két másik celebeszi disznó közötti harcot vagy szociális interakciót figyel meg.” A kézlenyomatok létrehozásához az alkotóknak a barlang falára kellett helyezniük kezüket, majd összeköpködni azt a festékkel. A régészcsapat abban reménykedik, hogy a nyálból esetleg hátramaradt DNS-nyomokból használható mintát tudnak majd venni.
E festmény a legrégebbi állatábrázolás, azonban nem a legrégebbi ember alkotta képzőművészeti alkotás: egy vonalakból álló egyszerű firka, amelyre Dél-Afrikában bukkantak, mintegy 73 000 éves.
Celebesz szigete több szempontból is nagy jelentőségűnek mondható. A közeli szigetekkel együtt a tudósok által gyakran Wallaceának nevezett szigetcsoport egy éles határvonalon fekszik, amelynek két oldalán jelentős mértékben eltérő állat- és növényfajokat, egészen különböző ökoszisztémákat talál az ember.
Emellett e szigetcsoport minden bizonnyal a korai emberek Ausztráliába vezető útjának egyik állomása volt. Mivel a déli kontinensen már leletekkel alátámaszthatóan legalább 65 000 éve jelen volt az ember, joggal feltételezhető, hogy Celebeszen és a környező szigeteken is már legalább ilyen régen megjelent.
Felmerül tehát annak lehetősége, hogy akár Celebeszen, akár a környező szigeteken még a most felfedezettnél is régebbi figuratív ábrázolások várnak megtalálásra. Számos, apró barlangokkal tűzdelt hegy és domb akad ezeken a szigeteken, így könnyen lehet, hogy csak idő kérdése a következő alkotás előkerülése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap