Úra megnyitotta kapuit a pekingi Tiltott Város
2020. május 4. 10:11 MTI
Ismét megnyílt a látogatók előtt a pekingi Tiltott Város pénteken, miután a kínai főváros csütörtökön enyhítette az új koronavírus-járvány miatti készültségi fokozatot - írja a China Daily kínai pártlap.
Korábban
Az egykor a kínai császári palotaként működő Tiltott Város, amely korábban naponta 80 ezer érdeklődőt fogadott, a nagyobb tömörülések elkerülése érdekében ötezer főre limitálta a látogatók napi számát. Az UNESCO által a világörökség részének tekintett Palotamúzeumban egyelőre csak a kültéri részek látogathatóak.
A városban működő parkok szintén megnyitották kapuikat, de csupán 30 százalékos kapacitáson működnek és az érdeklődőknek előzetesen kell jegyet váltaniuk az interneten.
A látogatóhelyekre - csakúgy, mint a vendéglátóhelyekre, bevásárlóközpontokba, vagy a tömegközlekedési eszközökre - változatlanul csak testhőmérséklet-ellenőrzést követően lehet belépni, a védőmaszkok viselete pedig szintén továbbra is kötelező.
Számos parkban hangszórókon lejátszott üzenetekkel emlékeztetik a látogatókat az óvintézkedések - egyebek mellett az emberek közötti megfelelő távolság - betartására.
A China Daily szerint mostanra Kína látogatóhelyeinek mintegy 70 százaléka nyitott újra.
Pekingben a járvány miatti készültségi fokozat enyhítése egybeesik a május 1-je alkalmából tartott ötnapos munkaszünet kezdetével, amelyet hagyományosan sokan utazással vagy kirándulással töltenek.
Idén azonban a korábbi évek utasforgalmának mindössze harmadára számítanak a szünet idején Kínában, ahol a belföldi utazást a sok helyen még érvényben lévő karanténelőírások is nehezítik.
A Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön a Meituan Dianping kínai vezető e-kereskedelmi szolgáltató becslésére hivatkozva azt írta: az ötnapos munkaszünet alatt több mint 5 millióan vakációzhatnak majd Pekingben és környékén.
A kínai fővárosba az ország a járvány szempontjából alacsony kockázatúnak ítélt területeiről érkezőknek a készültségi fokozat enyhítése folytán immár nem írnak elő 14-napos karantént, így sokak számára könnyen elérhető úti céllá vált Peking.
Kína szárazföldi részén csütörtökön újabb 12 embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, ugyanakkor immár 16. napja nem jelentettek újabb halálesetet a járvánnyal összefüggésben.
A hivatalos adatok szerint a koronavírus eddig összesen csaknem 83 ezer embert betegített meg és 4633 pácienssel végzett a szárazföldi Kínában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.