Centenáriumát ünnepli a Hadtörténeti Múzeum
2018. november 14. 14:41 MTI
Filmvetítésekkel, tárlatvezetésekkel, múzeumi kincskereső játékkal, megnyitott térképtárral, könyvtárral és más programokkal várja a látogatókat szombaton a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum az intézmény fennállásának 100. évfordulója alkalmából.
Korábban
Szombaton a nyitvatartási időben – 9.00 és 19.00 óra között – az összes kiállítás, valamint a fegyvertár is ingyenesen tekinthető meg – írja közleményében a hadtörténeti múzeum. A kedvezményes hadtörténeti könyvárusítás mellett a gyerekeket a szokásos játékkatona-festéssel, kézműves foglalkozásokkal, valamint hadtörténelmi totóval és múzeumi kincskeresővel várják a szervezők.
A születésnapi rendezvényen az intézmény többi része is bemutatkozik. Megnyitja kapuit a térképtár és a könyvtár, ahová 11.00, 13.00 és 15.00 órakor csoportvezetéssel juthatnak be az érdeklődők. A Hadtörténelmi Levéltár munkatársai a múzeum első világháborús kiállításának utolsó termében állnak a látogatók rendelkezésre.
Itt először lesz lehetőség arra, hogy az érdeklődők a „Magyar katona áldozatvállalása a Nagy Háborúban” program keretében elkészült, 1 560 614 adatot tartalmazó veszteségi adatbázisban kutathassanak, az 1914-1918 között eltűnt, megsebesült és hadifogságba esett katonaősök után. A múzeum második világháborús kiállításában pedig az intézmény hadisírgondozó tevékenységével ismerkedhetnek meg a látogatók.
A születésnaphoz kapcsolódóan este kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum szombati rendezvényének részletei ITT és ITT megtalálhatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap