A klímaváltozás miatt kecskét és juhot kezdtek el tenyészteni az újkőkori földművesek
2018. augusztus 17. 14:51 MTI
Az újkőkorszakban (neolitikum) élt korai földművesek sikeresen alkalmazkodtak egy 8200 évvel ezelőtt bekövetkezett éghajlatváltozáshoz - derült ki a Bristoli Egyetem szakemberei által vezetett kutatásból.
Korábban
Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmány eredményeit az Anatólia déli részén lévő Catalhöyük területén végzett ásatásokra alapozták. Az Kr. e. 7500 és 5700 között létezett település ma - az UNESCO világörökségi listáján szereplő - régészeti lelőhely. A település virágkorában, 8200 évvel ezelőtt bekövetkezett klímaváltozás nyomán a globális átlaghőmérséklet hirtelen csökkent - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A lelőhelyen feltárt állati csontmaradványok alapján a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a településen élő pásztorok ekkor juhokat és kecskéket kezdtek tartani, ezek ugyanis jobban viselik a szárazságot, mint a szarvasmarhák. A klímaváltozás idejéből való csontmaradványokon talált nagy számú vágásnyom azt mutatja, hogy a helyiek igyekeztek minden húst hasznosítani, mivel táplálékhiánnyal küzdöttek.
A kutatók az ősi főzőedényekben talált állati zsírmaradványokat is elemezték. A nyomok kérődzőkről árulkodtak, ami összhangban van a lelőhelyen talált állati csontmaradványokkal. A tanulmány különlegessége, hogy a szakembereknek most először sikerült „kiolvasniuk” egy múltbeli éghajlati eseményt ősi főzőedényekben talált állati zsírok összetevőiből.
Mélanie Roffet-Salque, a tanulmány vezető szerzője szerint a múltbeli csapadékmennyiség változásairól általában az óceánok, vagy tavak üledékmag-mintái mesélnek. „Ez az első alkalom, hogy főzőedényekből nyertünk ilyen típusú információkat” - mondta a szakember, hozzátéve, hogy mindehhez az edényekben megmaradt állati zsírok hidrogénatomjai által hordozott információkat használták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.