40 ezer éve intettek búcsút egymásnak az európaiak és az ázsiaiak ősei
2018. január 29. 11:43 MTI
A Homo sapiens vándorlásait és elterjedését térképezte fel egy új kínai kutatás, amely ősi eurázsiai DNS-mintákat elemezve megállapította, hogy az európaiak és az ázsiaiak ősei több mint 40 ezer évvel ezelőtt váltak el egymástól.
Korábban
A Trends in Genetics című szaklap új számában közölt tanulmányban a Kínai Tudományos Akadémia kutatói európai és nyugat-ázsiai emberi maradványok örökítőanyagát vizsgálták, a legidősebb minta 45 ezer, a legfiatalabb 7500 éves volt. Az eurázsiai családfa több mint 20 egyedének genomját elemezték - írja a ScienceDaily.com.
A friss genomelemzés érdekes információkkal szolgál a kelet-ázsiai populációk szerkezetéről, vándorlásáról és egymással való kapcsolatairól, a késő őskőkori emberek és a maiak közötti kapcsolatról - mondta Fu Csiao-mej, az akadémia paleogenetikusa.
Megállapították, hogy legalább négy különböző populáció létezett Eurázsiában 35-45 ezer évvel ezelőtt. Korai ázsiai és európai emberek voltak, valamint olyanok, akiknek alig vagy egyáltalán nem találni rokonát a mai népességben.
A DNS-szekvenálás eredményei azt mutatták, hogy a 15-34 ezer évvel ezelőtt Eurázsiában élők genomja vagy a mai európaiakéhoz, vagy a mai ázsiaiakéhoz hasonlít, ami arra utal, hogy az elválás valószínűleg 40 ezer évnél régebben történt. 7500-14 000 évvel ezelőtt az Eurázsiában létező populációk genetikai hasonlóságai alapján jelentős interakció lehetett az egymástól nagy földrajzi távolságra élő csoportok között.
Az elemzés arra is rávilágított, hogy legalább két alkalommal keveredett a Homo sapiens és a neandervölgyi ember genetikai anyaga, az egyik 50-60 ezer évvel ezelőtt, a másik több mint 37 ezer évvel ezelőtt lehetett. A neandervölgyi örökség fokozatosan visszaszorult az európaiakban mintegy 14-37 ezer évvel ezelőtti kezdettel.
Fu és kollégái szeretnék kiterjeszteni az ősi DNS kutatását Kelet-Ázsiára, Óceániára és Amerikára, hogy többet tudjanak meg a kontinensek genetikai őstörténetéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap