Egyetlen éjszaka alatt a lángok martalékávává vált egy 16. századi fatemplom Csehországban
2017. augusztus 7. 11:41 MTI
Akár 15 éves börtönbüntetéssel is sújthatják azt a három férfit, akit azzal vádolnak, hogy felgyújtotta a szerdára virradóra leégett 16. századi ritka fatemplomot a morva-sziléziai Trinec város peremén.
Korábban
Tomas Kuzel, a helyi rendőrség vezetője pénteken közölte, hogy a három férfi, köztük egy kiskorú szándékosan gyújtotta fel a rendkívüli értékű műemléket, amely gyakorlatilag megsemmisült.
Hozzátette, becslések szerint a konkrét anyagi kár több tízmillió koronára rúg. A templomot 2012 és 2014 között újították fel 4,3 millió koronából (47 millió forint).
A katolikus egyház közleménye szerint elképzelhető, hogy a jövőben felépítenék a fatemplom hű mását, ahogy ez korábban a közeli Ostrava egy szintén leégett fatemploma esetében történt. Mindkét templom a nemzeti kulturális örökség részét képezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap