1944-es budapesti adatszolgáltatási íveket böngészhetünk az interneten
2017. február 22. 18:27 MTI
A mintegy hétezer oldalnyi dokumentumon feltüntették a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését, valamint a háztulajdonos és valamennyi bérlő nevét, "zsidó" vagy "nem zsidó" mivoltát. A 2015-ben felfedezett listákat Budapest Főváros Levéltára kereshető adatbázis formájában tette most közzé.
Korábban
Történelmi dokumentumokat, 1944-es adatszolgáltatási íveket tettek elérhetővé az interneten - közölte szerdán Budapest Főváros Levéltára. Felidézték, hogy 2015 szeptemberében különleges irategyüttesre bukkantak egy Kossuth Lajos téri lakás felújítása során: a közfal kibontásakor mintegy hétezer oldalnyi dokumentum került elő, amelyről korábban azt hitték a szakemberek, hogy megsemmisült az 1944-45-ös ostrom alatt. Az értékes iratokat a lakástulajdonos "példamutató módon" átadta a fővárosi levéltárnak - tették hozzá.
"Mint ismeretes, a zsidónak minősített budapesti lakosságot 1944 júniusában összeköltöztették a sárga csillaggal megjelölt házakba. Ennek előkészítését szolgálta Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án kelt rendelete, melyben valamennyi fővárosi lakás és bérlő összeírásáról intézkedett" - idézték fel. Az adatszolgáltatási íveket a háztulajdonos vagy házfelügyelője huszonnégy órán belül köteles volt kitölteni: fel kellett tüntetni a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését, valamint a háztulajdonos és valamennyi bérlő nevét, "zsidó" vagy "nem zsidó" mivoltát.
Budapest Főváros Levéltára a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával elvégezte a kimagasló történelmi értékű dokumentumok digitalizálását és feldolgozását. Az eredményt a Hungaricana felületén tették közzé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.