Az MI6 ügynöke volt A sakál napja írója
2015. augusztus 31. 09:50 MTI
Frederick Forsyth, A Sakál napja című bestsellere szerzője önéletrajzában felfedte, hogy több mint 20 éven át az MI6 ügynöke volt. A brit hírszerzés először az 1960-as évek végén kereste meg a férfit.
Korábban
Kalandos élettörténete és valósághű kémregényei alapján a brit író hívei már régóta gyanakodtak arra, hogy a 77 éves Forsyth valamilyen kapcsolatban állhatott a hírszerzéssel - olvasható a BBC NEWS honlapján. A The Outside: My Life című önéletrajzi regényében az egykoron a BBC-nek és a Reuters brit hírügynökségnek is újságíróként dolgozó Forsyth megírta, hogy a brit hírszerzés először az 1960-as évek végén kereste meg, amikor a polgárháborús Nigériából a Biafra-konfliktusról - a kormány és a Biafra tartomány között harcokról - tudósított a BBC-nek. "Szükségük volt egy erősségre mélyen a biafrai enklávén belül, valakire, aki ott van a helyszínen" - írta könyvében Forsyth.
A konfliktus elhúzódása miatt a BBC fél év után ugyan hazarendelte, ő azonban Nigériában maradt és dolgozott tovább. Így született első könyve, az 1969-ben napvilágot látott The Biafra Story. Annak ellenére, hogy A Sakál napja című politikai krimi megírása után elismert író lett, később is vállalt küldetéseket Rhodesiába, a Dél-Afrikai Köztársaságba és a hidegháború csúcspontján a Német Demokratikus Köztársaságba. "Általában jött egy telefonhívás: 'találkozhatunk - miért nem csatlakozik hozzánk egy ebédre. Van egy kis problémánk - nem bánná, ha besurranna Kelet-Németországba és felvenne valamit számunkra'" - idézte fel az író a Sky Newsnak nyilatkozva.
"Annak idején sok önkéntes dolgozott hazánkért - egyáltalán nem számított szokatlan dolognak. Nem járt érte fizetség, jutalom, csak csinálod. Más volt a hozzáállás akkor" - magyarázta. Szolgálatainak egyfajta elismeréseként ugyanakkor az MI6 áldását adta és helyben hagyta egyes későbbi kémregényeinek bizonyos fejezeteit. "Volt egy telefonszámom, amelyet felhívhattam. Megkérdeztem, rendben van-e. Egyeztettek a feletteseikkel" - fedte fel Forsyth. Forsyth regényeiből mintegy 70 millió kötetet adtak el világszerte, számos művét meg is filmesítették. Legutóbbi regénye, a Halállista - Hajsza egy fantom után 2013-ban jelent meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában](/iI3Es/label/.cut-640x400/794.jpg)
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap