Magyar támogatással épül a kanadai Gulág-emlékmű
2015. július 14. 18:28 MTI
Huszonötmillió forinttal támogatja a Gulág Emlékbizottság a kommunizmus áldozatainak emlékére a kanadai fővárosban felállítandó emlékmű megépítését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából februárban létrehozott testület keddi budapesti ülésén Balog Zoltán tárcavezetőnek, az emlékbizottság elnökének javaslatára úgy döntött, hogy 25 millió forinttal támogatja a kommunizmus áldozatainak emlékére Ottawa központjában felállítandó emlékművet.
Az építmény azoknak állít majd emléket, akik a kommunista diktatúrákból menekültek Kanadába. A tervezett építési költség négymillió kanadai dollár (mintegy 880 millió forint), amelynek megközelítőleg 70 százalékát a kanadai kormány fedezi. A hiányzó összeget alapvetően olyanok biztosítják, akik a kommunizmus miatt hagyták el az országukat, és akiknek Kanada adott otthont. A felajánlással Magyarország az emlékhely egyik legnagyobb támogatója - emelték ki. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után Kanada 43 ezer magyar menekültet fogadott be - írták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap