Kutyák az első világháborúban
2015. március 10. 08:42
Csak a britek és szövetségeseik becslések szerint összesen 20 ezer kutyát vetettek be az első világháború négy éve alatt a nyugati fronton. Feladatuk igen sokrétű volt: szállították a felszerelést, segítséget nyújtottak a senki földjén megsérült katonáknak, részt vettek az őrjáratokban, sőt - mind közül ez volt a legveszélyesebb - amolyan postaszolgálatot is végeztek, ha az egységek közötti kommunikációs kapcsolatok valamilyen oknál fogva megszakadtak.
Korábban
Egyes kutyák a lövészárkok tetején mint őrszemek teljesítettek szolgálatot, s csendben jelezték gazdáiknak, ha valaki megközelítette a drótakadályt. A Dundee Evening Telegraph egyik 1916-os tudósítása érzékletesen írja le a harci kutyák szerepét: „Az őrszem nem ugat, legfeljebb egy csendes morgással jelzi az ellenséges erő közeledését”.
Az, hogy milyen fajtát alkalmaztak, a négylábúakra osztott szereptől függött: a brit Vöröskereszt például vérebeket és Airedale terriert vetett be, őket arra képezték ki, hogy felkutassák a sebesülteket. Néhány eb a fentieknél jóval egyszerűbb, de annál hasznosabb feladatot kapott: patkányokat fogtak a lövészárkokban vagy éppen kabalák voltak - állítólag Hitler is ebből a célból tartott egyet maga mellett.
Egy brit törzsőrmester (civilben patkolókovács) a kedvtelésből tartott Hissy-vel és Jackkel 1916 augusztusában Franciaországban
A katonák ellátását biztosító Army Service Corps tisztjei és személyzete egy házi kedvenccel 1917-ben
Egy elektromos vezetéket szállító német eb 1917 szeptemberében
Gáztámadás St. Quentin közelében 1918-ban - egy német katona a felvételkészítés pillanatában küldte útjára üzenetvivő kutyáját
Kötszerekkel "látja" el gazdáját egy brit kutya 1915-ben
Stubby "őrmester" volt a nagy háború legtöbb kitüntetést szerzett ebe: az amerikai hadsereg kutyája előre jelezte a gáztámadást, sérült bajtársakat kutatott fel, egyszer pedig elfogott egy német kémet
Belga menekültek hagyják el Brüsszelt 1914-ben, kocsijukat egy kutya húzza
A Német Vöröskereszt kutyái a front felé tartanak
Francia katonák egy kutyát képeznek ki 1915-ben, hogy sebesülteket kutasson fel, miközben lőnek rá
A képen látható eb egy franciaországi csatornát átúszva juttatta el gazdájához az üzenetet 1918. május 19-én
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Szobrok és egy rózsafajta is őrzi Anne Frank emlékét Japánban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap