Churchill gyakran rendezett szivarversenyt lányával
2014. december 12. 10:00 MTI
Árverésre bocsátja a londoni Sotheby's aukciósház Winston Churchill lányának, Mary Soamesnak a hagyatékát, amelyben számos műtárgy (könyvek, bútorok, szivarosdobozok és más használati eszközök) köthető a nagy brit államférfihoz.
Korábban
Az aukciósház ismertetője szerint a kollekció az egykori kétszeres brit miniszterelnök utolsóként elhunyt gyermeke, Mary Soames által megőrzött tárgyakon keresztül szokatlanul személyes bepillantást nyújt Churchill magánéletébe, valamint Mary lányával - öt gyermeke közül a legkisebbel - való figyelemre méltó kapcsolatába.
"A gyűjtemény mintegy 280 darabja mind a történelem egy-egy szelete" - mondta el az árverés kapcsán a Sotheby's munkatársa, Frances Christie. Mary Soames a tárgyak többségét otthonában őrizte 91 éves korában - idén májusban - bekövetkezett haláláig.
Az árverésre bocsátott tárgyak között vannak, amelyek Churchillt mint államférfit idézik meg - így egy viharvert vörös miniszteri aktatáska abból az időből, amikor még gyarmatügyi államtitkárként dolgozott, vagy az a kávéskanna, amelyet az 1942-es el-alameini brit győzelem emlékére kapott kabinettársaitól -, de más tárgyak a politikust mint művészt és állatszerető családos embert mutatják be.
A gyűjtemény legkiemelkedőbb darabja egy 400-600 ezer font (150-230 millió forint) értékűre becsült, impresszionista stílusú Churchill-festmény, amely a dél-angliai Chartwellben fekvő családi ház aranyhalas tavát ábrázolja. Az államférfi egy másik árverésre bocsátott festményen a hóborította kenti vidéket örökítette meg. A műalkotások között több rajz is található, köztük Churchillnek a család vörös macskájáról készült rajza.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
A kollekció darabjai arra is emlékeztetnek, hogy Mary Soames önmagában is érdemes az utókor figyelmére. Churchill lánya a második világháború alatt a légvédelemnél szolgált, és számos diplomáciai küldetésre elkísérte apját. A gyűjteményben található egy fotó Franklin D. Roosevelt amerikai elnökről, aki a képet mint Mary Churchill barátja írta alá.
Mary Soames apjához hasonlóan rajongott a szivarokért, erre emlékeztetnek a gyűjteményben található szivarosdobozok is. Frances Christie elmondása szerint Churchill gyakran rendezett szivarversenyt lányával, ahol azon vetélkedtek, ki tud hosszabb hamucsíkot megtartani a szivaron.
2007-ben 1 millió fontért adtak el egy Churchill-festményt, amely jelenleg is rekordnak számít a néhai politikus esetében.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek / 8. Az ókori Athén](/iI3Es/label/.cut-640x400/799.jpg)
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István 17:05
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith 16:05
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában 14:20
- Neves külföldi előadóművészek is fellépnek az idei Kaposfesten 13:20
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban 11:20
- A brit elnyomás elleni tiltakozásul még lovagi címéről is lemondott Rabindranath Tagore 09:50
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet 09:05
- Feleségén kívül senki sem tudta, hogy álnéven publikálja műveit Áprily Lajos tegnap