Churchill: bombázzátok le a Kremlt!
2014. november 11. 13:33
Winston Churchill egykori brit miniszterelnök 1947-ben arra sürgette az amerikai vezetést, hogy hajtson végre atomtámadást a Szovjetunió ellen, úgy vélte ugyanis, hogy csak így lehet megállítani a kommunizmus terjeszkedését - derült ki egy titkosítás alól feloldott FBI-iratból.
Korábban
A memorandum szerint Churchill Styles Bridges New Hampshire-i republikánus szenátortól azt kérte, győzze meg Harry Truman amerikai elnököt, hogy indítson atomtámadást a Szovjetunió ellen, "bombázzák le a Kremlt", a meggyengült szovjetekkel ugyanis könnyebb lesz tárgyalni. Moszkva védtelen lett volna, mivel - ugyan a világháború után leghamarabb a Szovjetunió tett szert nukleáris fegyverre - első kísérleti robbantásukat csak 1949. augusztus 29-én hajtották végre egy kazahsztáni telepen.
Churchill - aki az 1945-ös választásokon alulmaradt a Clement Attlee vezette Munkáspárttal szemben - volt az egyik első államférfi, aki felismerte a szovjet terjeszkedés veszélyét. "Sötét idők köszönthetnek ránk újból (…) A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger melletti Triesztig egy vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre” - hangzanak Churchill 1946. március 5-én, a fultoni Westminster College-ban elhangzó beszédének legtöbbet citált mondatai. A politikus igyekezett felhívni hallgatósága figyelmét, hogy amennyiben az angolszász hatalmak nem lépnek fel kellő eréllyel, Európa kommunista uralom alá kerülhet.
A memorandum szerint Churchill feláldozhatónak tartotta azt a több százezer szovjet civilt, akik egy esetleges atomtámadás következtében hunytak volna el. Churchill "azt állította, a civilizációt csak úgy lehetne megmenteni, ha az Amerikai Egyesült Államok elnöke kijelenté, hogy a Szovjetunió veszélyezteti a világbékét, majd megtámadja a birodalmat. Churchill továbbá azt mondta, hogy ha ez nem történik meg, a szovjetek 2-3 éven belül, az atomfegyver birtokában támadást intéznek az USA ellen, több évre visszavetve vagy kiirtva a civilizációt" - olvasható az FBI-iratban.
A memorandum első ízben a When Lions Roar: The Churchills And The Kennedys (Amikor az oroszlánok bőgnek: A Churchill-és a Kennedy-család) című könyvben került publikálásra. "Churchill kiváló hadtörténész volt. Még tanúja volt az első világháború utolsó nagyobb lovassági rohamának és támogatta a tankok fejlesztését. Úgy gondolom, hogy a nukleáris csapásban is a hagyományos hadviselés fejlődését látta, egészen addig, míg megbizonyosodott afelől, hogy azzal még nagyobb pusztítást lehet véghez vinni" - mondta a könyv szerzője, Thomas Maier oknyomozó újságíró.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2022/tavasz](/iI3Es/label/.cut-640x400/834.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Indián játékok szervezésével vonta magára az állambiztonság figyelmét Cseh Tamás 20:20
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István 17:05
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith 16:05
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában 14:20
- Neves külföldi előadóművészek is fellépnek az idei Kaposfesten 13:20
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban 11:20
- A brit elnyomás elleni tiltakozásul még lovagi címéről is lemondott Rabindranath Tagore 09:50
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet 09:05