Parókával temették el az Ámon-Ré-templom énekesét
2014. december 10. 15:08
Az Amenhotep-Huy luxori sírjának helyreállításán dolgozó spanyol régészek megtalálták az Ámon-Ré-templom egyik énekesének szarkofágját. A magas rangú papnőt kétszáz évvel a vezír halála után temethették el.
A Luxor Times értesülései szerint a szarkofág sértetlen és jó állapotban került elő, benne pedig egy vászonba tekert, halotti maszkban eltemetett múmia található. A múmia fejét paróka fedte, tetején egy virágokból készült koronával, mellkasára amulettet helyeztek.
Gipszvakolattal bevont fakoporsójára különböző hieroglifákat és jeleneteket véstek, amelyekben számos egyiptomi istenség tűnik fel, így Ozirisz, Anubisz, Ízisz, Thot, illetve Hórusz négy fia. Ugyan a múmia neve nem ismert, a szarkofág hieroglifáin végzett előzetes vizsgálatok szerint "Ámon énekeséről" van szó. A szarkofágot a XXI. dinasztia (i. e. 1077-i. e. 943) idejére teszik, így ez azt jelenti, hogy az énekes 200 évvel Amenhotep-Huy után hunyt el.
Amenhotep-Huy Egyiptom vezírje volt III. Amenhotep fáraó uralkodása idején (i. e. 1391 - i. e. 1353), Alsó-és Felső-Egyiptom irányítását felügyelte, illetve - a másik vezír, Ramosze mellett - ő felelt az egyiptomi építkezésekért is. Sírját 1978-ban a thébai nekropoliszban, a mai Luxor nyugati partján, el-Asszaszifban fedezték fel.
Ámon kultuszának előretörésével az isten összeolvadt az addig különálló Ré napistennel és Hórusz égistennel: elnevezése ekkor Ámon-Ré lett. Kultusza és papságának ereje ekkor hágott a tetőfokára, az egész birodalomban igen nagy népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy az Ámon-papság sokszor nagyobb hatalmat képviselt a fáraónál is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
A papnők hasonlóan nagy befolyásra tettek szert az egyiptomi társadalomban: a karnaki templom hierarchiájának csúcsán Ámon isteni felesége állt, aki vagy az Ámon-főpap vagy az uralkodó hajadon lánya volt - őt apja szimbolikusan adta hozzá a kettős tollkoronával, illetve kos formájában ábrázolt istenhez. Ámon isteni felesége idővel egyre nagyobb hatalomra tett szert, végül már olyan előjogokat is birtokolt, amelyek korábban csak fáraóknak jártak ki; a harmadik átmeneti kor végén érte el politikai hatalmának csúcsát, mikor III. Oszorkon lányát, I. Sepenupetet jelölték ki erre a pozícióra.
Rangban a főpapnőt követték a templomi énekesek, akik néha Ámon feleségének kíséretében jelentek meg - ez azt is jelenti, hogy a most előkerülő szarkofág lakója is magas pozíciót töltött be. A templomi énekeseket rendszerint gazdag sírmelléklettel, aranyozott koporsóba, a hercegnőknek kijáró pompával temették el.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét tegnap
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról tegnap
- Felségsértésért fogták perbe a Kincskereső kisködmön íróját, Móra Ferencet tegnap
- Kossuth Lajos is kapott gravírozott fegyvert a híres feltalálótól, Samuel Colttól tegnap
- Nyári hangulatot idéz meg a Várkert Bazár új szabadtéri kiállítása tegnap
- Számos izgalmas programot tartogat a látogatóknak a Művészetek Völgye tegnap
- A Magyar Postán már száz éve is elektromos teherautókat használtak tegnap
- A pusztító tájfun mentette meg Japánt a mongol megszállástól tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)