Bemutatták Mátyus Ferenc imakönyvbe írt hadifogolynaplóját
2014. szeptember 25. 12:23 MTI
Bemutatták a több hadifogolytáborban raboskodott Mátyus Ferenc naplóját szerdán Budapesten, Imakönyvbe írt levelek - Orosz hadifogolynapló 1945-47 címmel. Bár a szerző pontosan tudta, hogy nincs esély arra, hogy levelei eljussanak feleségéhez, mégis olyan irodalmi igényességgel fogalmazott, mint Mikes Kelemen.
Korábban
A könyvet méltató Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a bemutatón egyebek mellett arról beszélt, hogy a szovjet hadifogolytáborokról szóló történetek nem kerültek be azon a szinten a magyar közgondolkodásba és történetírásba, ahogy kellett volna.
Szakály Sándor kitért arra is, hogy Mátyus Ferenc könyvében megjelenik a hazaszeretet, az istenszeretet és a család iránti elkötelezettség. Úgy fogalmazott, a könyvben vannak olyan gondolatok, amelyeket ha elég sokan megismerünk, a magunkévá teszünk és képesek leszünk tovább is adni, akkor tisztességgel emlékezhetünk mindazokra, akik a háború áldozatai lettek.
Osztovits Ágnes, a Heti Válasz főmunkatársa a könyvet ismertetve hangsúlyozta, sok, szovjet táborokról szóló hadifogolynaplót ismerünk, de ebben a könyvben nem a borzalmak leírása, hanem az emberi nagyság az igazán izgalmas. Kiemelte azt is, hogy miközben a levelek szerzője pontosan tudja, hogy nincs esély arra, hogy levelei eljussanak feleségéhez, mégis olyan irodalmi igényességgel fogalmaz, mint Mikes Kelemen.
Az egykori tanító Mátyus Ferenc imakönyve lapszéleire írta leveleit várandós feleségének. Az első levél 1945. október 6-i keltezésű, az utolsót 1947. június 29-én írja. A kéziratos leveleket Mátyus Aliz író, szociológus, Mátyus Ferenc lánya gépelte le és adta közre, a kiadványt a Helikon Kiadó gondozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap