Megsüthette a galambot a neandervölgyi
2014. augusztus 12. 10:02
Sült szirti galambot is ettek a neandervölgyiek 67 ezer évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy a madarak jóval korábban váltak az emberi étrend részévé, mint azt eddig gondolták - derült ki egy új kutatásból.
Korábban
Spanyol tudósok 1724 galambcsontot vizsgáltak meg, amelyek egy gibraltári barlangból kerültek elő. A csontokon a neandervölgyi fogainak és vélhetően a sütésnek a nyomait fedezték fel. Ez azt sugallja, hogy az állatokat levágták és megsütötték, így ez a legkorábbi bizonyítéka az emberi madárfogyasztásnak - írják kutatók a Scientific Reports című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.
"Ugyanazt szerette, amit mi is: a mellét, a combját és a szárnyakat ette meg. Ehhez megvolt a tudása és megvoltak az egyéb feltételek" - fogalmazott Clive Finlayson, a Gibraltar Museum igazgatója. Finlayson szerint a kutatás újfent megerősíti azt az egyre inkább elterjedő vélekedést, hogy a neandervölgyit korábban alaposan félreismertük, ugyanis sokkal fejlettebb volt, mint amit általában gondolnak róla. Az utóbbi időben számos elméletet cáfoltak meg a neandervölgyivel kapcsolatban, így kiderült, hogy ismerte és használta a tüzet, eltemette halottait és tisztán tartotta otthonát.
A kutatás szerint miután a neandervölgyi megnyúzta a galambot, a kezével és a fogával távolította el belőle a csontokat, a zsírt és a porcokat. A csontokon csak kevés esetben találták meg a vágóeszközök nyomát, a kutatók szerint ez azért van, mert a szirti galamb húsát eszközök nélkül is könnyen el lehetett fogyasztani. Egyelőre nem ismeretes, hogyan tudták őket becserkészni, de minden bizonnyal egy jó mászó csenhette el a galambokat fészkeikből. A kutatók hangsúlyozzák: a sütésre utaló bizonyítékok nem perdöntőek, azokat egy véletlen tűzeset is okozhatta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.