Újranövesztették Van Gogh fülét
2014. június 4. 11:03 MTI
Vincent van Gogh fülének az impresszionista festő genetikai anyagát is tartalmazó másolatát állították ki egy német múzeumban.
Korábban
Van Gogh 1888-ban a dél-franciaországi Arles-ba ment, ahol 190 merész színezésű képet alkotott; itteni, sárgára festett bérelt háza a fontos dolgok és a boldogság jelképévé vált számára. Ekkor készültek legismertebb művei: a Gauguin karosszéke, a Napraforgók, a Vincent háza Arles-ban, a Roulin postás és a Virágzó fák.
Barátja, Paul Gauguin követte őt, sokáig együtt festettek, szórakoztak, de pár hónap múlva összekülönböztek: Van Gogh ugyanis sokat szenvedett Gauguin szerinte fölényeskedő, lekezelő modorától, ugyanakkor attól is rettegett, hogy barátja elutazik. Feltehetően ez a félelem robbantotta ki 1888. december 23-án azt a vitát, amelyben van Gogh pengével támadt barátjára, majd levágta saját bal fülét. A levágott testrészt megmosta, és egy prostituáltnak küldte el a következő szavakkal: "Őrizze meg jól ezt a tárgyat". Újabb feltevések szerint azonban elképzelhető, hogy a fület dulakodás közben Gauguin vágta le.
A karlsruhei Zentrum für Kunst und Medientechnologie szerint a most kiállított másolat egy Vincent van Gogh fivére, Theo ükunokájától származó mintákból növesztett, élő sejteket tartalmazó fül. Lieuwe és Vincent van Gogh génjei 1/16-od részben azonosak, és közös az Y kromoszómájuk is. A fület megalkotó Diemut Strebe elmondta, hogy a kiállítási tárgyban a tudományt és a művészetet akarta ötvözni. A fület a művészt tervei szerint jövőre New Yorkban is kiállítják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.