Hűtlenség miatt hagyja ott felesége a 90 éves Jaruzelskit
2014. február 7. 11:37 MTI
Ötvenhárom évnyi házasság után válik a felesége Jaruzelski tábornoktól, mert az viszonyt folytat az ápolónőjével.
Korábban
Lengyelország hajdani párt- és állami vezetője, a 90 éves Wojciech Jaruzelski 84 éves felesége, Barbara ügyvédjével már négy hónapja összekészítette a váláshoz szükséges iratokat. "Ha a férjem nem szakít azzal az asszonnyal, megindítom a válópert" - közölte Barbara Jaruzelska az AFP hírügynökséggel.
Az egykori tábornok évek óta betegeskedik, többször kellett kórházba szállítani. A válóok az az ötvenes nő, aki korábban bejárónőként segítette a házaspárt, majd az idős férfi gondozója lett. Jaruzelskit jelenleg nyirokmirigyrákkal kórházban kezelik.
"A nő feje a férjem takarója alatt volt, így kaptam rajta őket. Ez az asszony csak a férjem pénzét akarja, teljesen az ujja köré csavarta. Tisztában vagyok vele, hogy a köreinkben helyteleníteni fogják a lépésemet, de most a méltóságomról van szó. Egyébként ez az első nagy válság házasságunk 53 éve alatt" - magyarázta Jaruzelska. Férje közölte, hogy soha nem fog beleegyezni a válásba, és szerinte felesége elvesztette az eszét. A párnak egy lánya és egy unokája van.
Jaruzelski tábornok a kommunista pár vezetőjeként 1981 és 1990 között a lengyel történelem meghatározó alakja volt, nevéhez fűződik a szükségállapot kihirdetése az antikommunista Szolidaritás ellen 1981. december 13-án. Az arcát mindig nagy fekete napszemüveg mögé rejtő tábornokról a katonai fegyelmet kedvelő tiszt, a meg nem alkuvó államférfi, az ideális férj és apa képe alakult ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap