Méreggyűrűvel gyilkoltak a középkorban
2013. augusztus 22. 13:45
Régészek a Fekete-tenger partján, Bulgária északkeleti részén, Kavarna mellett, a Kaliakra-fokon álló erőd feltárásakor egy bronzból készült, 700 éves méreggyűrűt találtak. Ilyen, a politikai gyilkosságok során használt lelet még soha nem került elő a balkáni ország területéről.
Korábban
Az ékszert a férfi „megrendelő” jobb kezén, a kisujján viselte. A bronzból készült gyűrűhöz egy kisméretű, díszes tartályt erősítettek, amelynek tetején pici lyuk volt. Ezt úgy alakították ki, hogy az illető másik ujjával könnyedén lefedhesse, így a benne levő mérget feltűnés nélkül ki tudta önteni az áldozat poharába – mondta el Bonnie Petrunov kutatásvezető, a szófiai Nemzeti Régészeti Intézet és Múzeum munkatársa.
Petrunov szerint a gyűrűt minden bizonnyal politikai gyilkosságok során használták, tehát nem állandóan viselték, a mérget pedig Itáliából és Spanyolországból szerezték be hozzá, amely területekkel Dobrudzsának kiterjedt kereskedelmi kapcsolatai voltak.
Az ékszert abban az időben viselhették, amikor Kaliakra a rövid életű dobrudzsai despotátus fővárosa volt. A despotátus a 14-15. században állt fenn, a Második Bolgár Birodalomtól szakadt el, s került Bizánc befolyása alá. Petrunov szerint a méreggyűrűnek fontos szerepe lehetett a Dobrudzsát irányító Dobrotica és a fia, Ivanko Terter közötti hatalmi harcokban az 1300-as évek második felében, s számos merényletet követhettek el a titkos fegyverrel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap