Amit Gettysburgről tudni kell
2013. július 8. 12:26
Százötven éve, 1863. július 1-jén kezdődött az amerikai polgárháború leghíresebb ütközete, a gettysburgi csata, amelyben az északiak szörnyű vérveszteség árán megállították a déliek előrenyomulását, és átvették a kezdeményezést. Összesen 51 ezer unionista és konföderációs katona tűnt el, hunyt el vagy szerzett maradandó sérülést a csata során. Gettysburg azonban nem csak a polgárháború menetében jelentett fordulópontot, Amerika történetében is jelentős esemény volt.
Korábban
Véget vetett a Konföderáció utolsó nagy inváziójának
A Chancellorsville-nél megvívott győztes csata után az ereje teljében levő Robert E. Lee 1863 júniusában a Potomac folyón keresztül az Unió területére, Észak-Virginiába vezette hadseregét. A konföderációs seregek kezdetben sikert sikerre halmozó tábornoka, majd főparancsnoka a háború pusztította Virginiából a hadszínteret az érintetlen Pennsylvania államba helyezte át, és már közvetlenül fenyegette Washingtont és Philadelphiát. Egy esetleges győzelem Gettysburgnél tehát azt jelenthette volna, hogy Lee akár a szövetségi fővárost is elfoglalhatja.
A Gettysburgnél elszenvedett vereség következtében az offenzíva összeomlott és Lee védekezni kényszerült, tíz nap múlva pedig seregei élén visszavonult Virginiába. A Konföderáció számára Gettysburg a vég kezdetét jelentette: soha nem sikerült már mélyebben benyomulniuk az Unió területére, amivel a déli katonai győzelem esélye végképp elszállt, ezért is tartják a történészek Gettysburgot a „rebellió vízválasztójának”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap