„A beszolgáltatás során az ország készleteit nagyrészt kimerítettük”
2013. július 1. 17:48
A kisgazdapárt politikai napilapja, az Alföldi Népújság 1946. július 24-i számában „A beszolgáltatás során az ország készleteit nagyrészt kimerítettük” címmel közölt beszámolót a békés vármegyei közellátási értekezletről. Az írás idézte a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) gyulai kirendeltségének a vezetőjének, Mihejev őrnagynak a hozzászólását is. Mihejev arra kérte a vezetőséget, hogy ne nehezítsék meg számára a beszolgáltatás végrehajtását, mert ő csak parancsot teljesít, „amikor a beszolgáltatás pontos idejéhez és mennyiségéhez” ragaszkodik.
Korábban
A lap szerint Mihejev a következőket mondta: „Kérem önöket, ne hozzanak engem olyan nehéz helyzetbe, hogy akaratom ellenére kelljen cselekednem. Mit válaszoljak és [!] feletteseimnek, miért nem tudtam végrehajtani az utasításaikat. Azért mert én voltam gyönge, vagy azért, mert egyesek szabotáltak? Ismételten kérem, ne hozzanak engem nehéz helyzetbe teljesítsék beszolgáltatási kötelezettségeiket”. Ezek után Mihejev elmondta, hogy vannak települések, ahonnan „egy grammnyit sem kaptunk”, míg máshol határidőre végeztek a beszolgáltatással, mégpedig úgy, hogy „nem kényszerrel vitte el azt a város vezetősége, hanem minden erőszak nélkül”. Végül arra kérte a települések vezetőit, hogy a zöldség- és gyümölcs beszolgáltatását minél gyorsabban hajtsák végre.
Augusztus 12-én a lapban megjelent írás miatt az őrnagy arról értesítette a békéscsabai kapitányság politikai rendészeti osztályát, hogy a lap engedélyét bevonta és a lap további megjelenését bizonytalan időre megtiltotta. Ezután Urbán László rendőr százados és Mazán János rendőr hadnagy felkereste Horváth Lászlót, a lap felelős szerkesztőjét a békéscsabai szerkesztőségben, ahol jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy Horváth a betiltást tudomásul vette.
Két nappal később azonban a betiltás miatt a lap Balla Antal tájékoztatásügyi miniszterhez fordult segítségért, hogy a miniszter járjon el a SZEB-nél a büntetés feloldása érdekében. Balla az ügyben a SZEB közigazgatási osztályának vezetőjéhez, Beljanov vezérőrnagyhoz fordult, arra kérve őt, hogy vizsgáltassa ki a történteket. Augusztus 21-én Beljanov válaszolt is Ballának, és közölte vele, hogy a vizsgálat megerősítette Mihejev azon állítását, miszerint az Alföldi Népújság „szándékosan elferdített formában számolt be” az őrnagy békéscsabai beszédéről, és hogy „semmi hasonlót nem mondott és a lap megbocsáthatatlan koholmányt tett közzé”.
A cikk folytatása az uzemihirado.blog.hu-n
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap