Felfedezték Jeruzsálem ősi kőbányáját
2013. május 13. 16:29
Egy kétezer éves hatalmas kőbányát és a bányászok által használt eszközöket fedeztek fel a jeruzsálemi autópálya-építés előtt megkezdett leletmentő ásatás során - jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság.
Korábban
Az időszámításunk szerinti első századból való – tehát a Második Templom (i. e. 538 – i. sz. 70) idejére keltezhető – bánya több tonna követ biztosított a város ősi épületeinek megépítéséhez. A régészek csákányokat és különböző ékeket is feltártak a mai Ramat Shlomo negyedben, Kelet-Jeruzsálem északi részén.
„A kőfejtés eredményét a különböző ősi oszlopok, lépcsők és épületek mutatják” – nyilatkozta Irina Zilberbod, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) ásatásokat felügyelő igazgatója. „A kőbányában többféle megmunkálású kőtömböt találtunk, köztük olyanokat, amelyek már készen álltak a szállításra, majd a későbbi felhasználásra, illetve egészen kezdetleges állapotban lévőket is” – tette hozzá.
A kétezer éves kőbányászati eszközök
Néhány kő hossza elérte a két métert, tömegük pedig több tíz tonnára rúgott - tudta meg a LiveScience tudományos hírportál. A kutatócsapat összességében egy közel ezer négyzetméteres területet vizsgált át, véleményük szerint a korszakban ekkora területen működhetett a kőfejtő. A helyszín azonosíthatóan összekapcsolódott több, korábban feltárt bányához, így a tudósok a Második Templom-kori Jeruzsálemet gyakran a kőbányák városának is nevezik.
Egy 2007-es ásatás során, amely a Ramat Shlomo negyedbeli általános iskola építésének megkezdése előtt zajlott, a hatóság régészei egy szintén az említett korszakból származó kőfejtőt tártak fel. A bányából származó köveket, amelyek közül néhány a 8 métert is elérte, a régészek kutatásai szerint Heródes király saját templomának és több monumentális épületnek a felhúzására használta fel.
Az ok, amiért Jeruzsálem a sziklák és kőfejtők városává válhatott, az a kutatók szerint a könnyen kitermelhető, viszonylag könnyen megmunkálható, s a vágása után hamar „megkeményedő” mészkő volt. Továbbá a terület elhelyezkedése sem volt utolsó szempont, hiszen a Jeruzsálem városi magja fölé emelkedő helyszín kiváló szállítási lehetőségeket biztosított, hiszen „csupán” a domboldalról kellett lecsúsztatni a több tonnás építési anyagokat. A kutatók ráadásul egy kőbánya melletti útszakaszt is feltártak, ami további érvként szolgálhat a felvázoltakhoz.
A szakemberek abban azonban még bizonytalanok, hogy vajon hogyan mozgatták kétezer évvel ezelőtt a hatalmas kőtömböket. Azt gyanítják, hogy ez ökrök és fából készült hengerek segítségével történt, ám néhány forrás szerint óriási, fából készült emelő berendezéseket alkalmazhattak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap