Brutálisan szórakoztak a vikingek
2012. november 21. 17:37
Labdáztak, köveket emelgettek és birkóztak szabadidejükben a vikingek, a küzdelmek azonban sokszor erőszakba torkolltak, amibe néhányan bele is haltak – derült ki egy friss kutatásból.
Korábban
Bár a Skandináviából származó vikingek mindennapjait az állandó portyázásokon túl a kemény, fizikai munka tette ki, időnként az északi harcosoknak is szükségük volt a pihenésre. Ennek eredt nyomába Leszek Gardela, az Aberdeeni Egyetem régésze, aki az eddig feltárt régészeti leletek és a viking elbeszélések (saga) alapján arra kereste a választ, hogy a vikingek milyen módon ütötték agyon az időt – és nem egyszer egymást.
A fiatal kutató élénk képet festett a vikingek színes hétköznapjairól. Mint Gardela kutatásából kiderült, a középkori harcosok szabadidős tevékenységei nem sokban különböztek a modern szórakozási formáktól, de az feltűnő, hogy frusztrációjukat sokszor ezen tevékenységek közben vezették le, ami gyakran erőszakba torkollott.
A vikingek által űzött tevékenységi formák közös jellemzője az erőszak, illetve a maszkulin tulajdonságok kiemelésének demonstrálása volt. Az írott források szerint az "ideális" viking férfinak erősnek és képzettnek kell lennie, a játék pedig pontosan ezt a képzést szolgálja. „A játékok fizikai tevékenységek voltak, néha brutálisak, nem egy olyanról tudunk, amely súlyos sérüléssel vagy halállal végződött” – mondta el Gardela. Grettis Asmundarson sagájából például azt is tudjuk, hogy a vikingek sokat birkóztak, de népszerű volt körükben a kőemelés is, amely a modern súlyemelésre hasonlított.
A vikingek által űzött sportok közül előkelő helyeken szerepeltek a labdajátékok, összefoglaló néven a knattleikr. Ezekben a test test elleni, néhol véres küzdelmekben olykor-olykor egy a krikettben illetve a baseballban használt ütőre emlékeztető játékszer is előkerült. A sagák azonban nem sokat árulnak el a játékszabályokról, csupán annyit tudunk meg belőlük, hogy a vikingek meglehetősen durván játszottak.
Jól mutatja ezt Egill Skallagrımsson sagája, amelyből kiderül, hogy a 12 éves Egill egy nála fiatalabb, ám erősebb játékossal nézett farkasszemet, s mikor egy gyenge pillanatában elvesztette a türelmét, ütővel támadt ellenfelére, aki elsőre még visszaverte feldühödött társa támadását. Egill azonban visszatért, de ezúttal baltájával érkezett, majd hidegvérrel meggyilkolta a fiút.
Az erős fizikumra épülő tevékenységeken túl természetesen voltak intellektuális elfoglaltságok is, mint például a táblajátékok. A régészek az utóbbi időben többször találtak ilyen játékokat a hajósírokban, ami azt sugallja, hogy a harcosok olykor a tengeren múlatták így az időt. A táblajátékok a sagákban és a versekben is feltűnnek, ahol a játékosokat viking nemeseknek írják le, a versenyekben való kitűnés pedig minden bizonnyal a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíciót is meghatározta.
A mértéktelen sörivásukról ismert vikingek gyakran rendeztek ivászatokat, amelyekben Gardela kutatása szerint a nők is részt vettek, bár a szebbik nem tagjai gyakran csak megfigyelőként voltak jelen e jeles eseményeken. De a sagákból ismertté vált történetek szerint az északi harcosok tánccal és előadásokkal is szórakoztatták magukat illetve kis számú közönségüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.