8500 éves kutat tártak fel Izraelben
2012. november 8. 15:32 MTI
Nyolcezerötszáz éves kutat, benne pedig két emberi csontvázat tártak fel Izrael északi részén, Jezréel völgyében autópálya-építés során.
Korábban
A kút, amelyet "Izrael" első földművesei ástak, 8 méter mély, átmérője pedig 1,3 méter. Felső részének falát kövekkel rakták ki, az alsót pedig sziklában mélyítették, míg el nem érték a vízhozó réteget - olvasható az Izraeli Külügyminisztérium honlapján .
"Az újkőkori kutak világszerte igen ritkák, ennél csak két idősebbet sikerült feltárni - az egyiket Cipruson, a másikat Izraelben. A kútásás minden bizonnyal az állattenyésztés kezdetéhez köthető, amikor a neolitikum embere meg akarta védeni vízforrásait a szennyeződéstől, ezáltal elzárta az állatoktól" - hangsúlyozta Omri Barzilai, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) őskori osztályának a vezetője, hozzátéve: az ásott kutak másik előnye, hogy állandó vízforrást biztosítanak.
"A prehistorikus kutak feltárása révén többet megtudhatunk annak a kornak a kultúrájáról és gazdaságáról, amikor még 'nem találták fel' a fazekasságot és fémművességet" - emelte ki Omri Barzilai.
Jotam Tepper ásatásvezető régész ismertetése szerint a kútban egy 19 év körüli nő földi maradványait, valamint egy idősebb férfi csontvázát találták meg. A feltárások során nem derült fény arra, hogy a két személy véletlenül esett-e a kútba, vagy gyilkosság áldozata lett. Mindenesetre a kutat, amely egy földműves-település szélén volt, többé nem használták a falu lakosai.
Az ásatások során rengeteg eszköz, egyebek közt nyílhegyek, valamint kovakőből pattintott, fogazott sarlók kerültek elő, amelyeket aratáskor használtak a Jezréel-völgy első földművesei. A kútban állati csontokat, szerves maradványokat, valamint faszenet találtak, ezekből a leletekből megismerhető, hogy milyen állatokat háziasítottak és milyen növényeket termesztettek a korai "izraeli" földművesek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.