Maléter Pálra emlékeztek Tökölön
2012. november 4. 14:15 MTI
Maléter Pálra, az 1956-os forradalom és szabadságharc után kivégzett egykori honvédelmi miniszterre emlékeztek szombaton Tökölön, a repülőtér bejárata melletti Maléter-kopjafánál.
Korábban
"Hiszem, hogy az áldozat nem volt hiábavaló, s hogy 56 valódi hősei még ma is üzennek nekünk: cselekedeteikkel példát mutatnak" - mondta Latorcai János. Az Országgyűlés alelnöke kiemelte: Maléter Pál olyan tiszt volt, aki a legfontosabb erényeket volt képes ötvözni a legnemesebb emberi tulajdonságokkal, „jelleme egyszerre volt a bátorság, az elkötelezettség és az önfeláldozás szimbóluma".
Emlékeztetett rá: az ország sorsa november 3-án Tökölön eldőlt. "Többszörös árulás áldozatai lettünk: a két nagyhatalom már korábban megegyezett, a belső árulás, az ország eladása pedig végleg megpecsételte a forradalom sorsát", az önkény, a szovjet tankok eltiporták 56 csodálatos forradalmát, s november 4-e után a terror soha nem látott hulláma következett - mondta Latorcai János.
Hoffman Pál polgármester hangsúlyozta: Maléter tudatos vállalással, forradalmi elkötelezettséggel teljesítette hazafias kötelességét. Latorcai János, Hoffman Pál, valamint Makk László vezérőrnagy és Gyenes Judit, Maléter Pál özvegye mellett számos szervezet képviselője helyezett el koszorút az emlékhelynél.
Maléter Pál az 1956-os forradalom idején, 1956. november 1-jén a honvédelmi miniszter első helyettese, majd november 3-án honvédelmi miniszter lett. Aznap a szovjetek tárgyalási ajánlattal tőrbe csalták, letartóztatták. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése, zendülés, valamint hazaárulás vádjával ítélték halálra 1958. június 15-én, és másnap fellebbezés lehetősége nélkül, több társával együtt kivégezték.
Maléter Pált 1989. június 16-án újratemették, majd július 6-án rehabilitálták. 1990-ben posztumusz vezérezredessé léptették elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap