95 éve született Maléter Pál
2012. szeptember 4. 16:27
Napra pontosan 95 évvel ezelőtt, 1917. szeptember 4-én látta meg a napvilágot Maléter Pál. Eleinte orvosnak tanult, majd katonai pályára lépett. A második világháború után a forradalom kitöréséig a néphadseregben teljesített szolgálatot. 1956. november 3-án Nagy Imre honvédelmi miniszterré nevezte ki, majd a felkelés leverése után egy koncepciós per keretében 1958. június 16-án több társával együtt kivégezték.
Korábban
Maléter a gimnáziumi érettségi után négy szemesztert hallgatott a prágai orvosi egyetemen. A német csapatok bevonulását megelőzően Kassára, majd onnan Budapestre költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait, melyeket végül anyagi okok miatt kénytelen volt abbahagyni.
A magyar állampolgárság megszerzése érdekében önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1940 őszén fölvették a Ludovika Akadémiára. Ennek befejezése után Kassán szolgált, majd 1944-ben a keleti frontra vezényelték, ahol fogságba esett, majd partizánként harcolt. 1944 őszén Erdélybe került egységével bevetésre.
1945 januárjában az Ideiglenes Kormány védelmére szervezett zászlóalj parancsnoka lett, tavasztól a HM őrzászlóalját vezette. A forradalom kitöréséig a néphadseregben teljesített szolgálatot, 1956-ban ezredesi rangban. 1956. október 24-én déltől a Honvédelmi Minisztériumban ő látta el a főügyeleti szolgálatot. Másnap a vezérkari főnök parancsára öt harckocsival és az azokat kísérő tisztiiskolásokkal a Kilián laktanyában tartózkodó egyik egységének segítségére indult. Mivel csak az ő parancsnoki harckocsija jutott el az épületig, felsőbb jóváhagyással tűzszünetet kötött a környéken harcoló civil egységekkel.
Ennek lejárta után 27-28-án katonáival ellenőrzése alá vonta a laktanyát közrefogó épületszárnyakat, majd értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, beszüntette a felkelők elleni harcot. A Corvin közben részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon. Nagy Imre kérésére jelen volt a munkástanácsok küldötteivel folytatott megbeszélésen, majd 31-én a Nemzetőrség megszervezéséről folytatott tárgyaláson.
November 1-jén Nagy Imre kinevezte a honvédelmi miniszter első helyettesévé, majd november 3-án honvédelmi miniszter lett. November 3-án este a tököli szovjet bázison a tárgyalás folytatására érkezett magyar küldöttség többi tagjával együtt Szerov tábornok a KGB vezetője letartóztatta. 1958. június 15-én Budapesten a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével, koncepciós perben: szervezkedés kezdeményezése és vezetése, zendülés, valamint hazaárulás hamis vádjaival halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül.
Másnap hajnalban, 1958. június 16-án több társával együtt kivégezték. Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak a rendszerváltás küszöbén, 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól. 1990. július 5-én vezérezredessé léptették elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap