Majdnem porrá zúzták a III. Richardnak tulajdonított csontokat
2012. október 18. 12:02
Nagy szerencséjük volt a III. Richard sírja után kutató régészeknek, mivel a feltárt régészeti bizonyítékok szerint a 19. században majdnem megsemmisítették az 1485-ben elhunyt angol uralkodó végső nyughelyének vélt leicesteri lelőhelyet és az áldozat csontjait.
Korábban
„Hatalmas szerencsénk volt” – közölte Mathew Morris régész. „Ha a viktoriánus kori építők 30 centiméterrel lejjebb ásnak a középkori réteg fölé felhúzott épület munkálatai során, akkor bizonyára megsemmisítették volna a földi maradványokat” – fejtette ki. Leicester első embere, Sir Peter Soulsby ehhez annyit tett hozzá, hogy a csontváz koponyáját alig néhány centire találták meg a viktoriánus kori épület romjaitól.
„Valószínűleg semmit nem találtak és nem voltak tisztában a hely jelentőségével” – mondta el Soulsby a 19. században élt építőkről. „Ha terveik máshogy alakultak volna, az egyik legfontosabb történelmi helyszínt rombolták volna le” – tette hozzá.
A Leicesteri Egyetem a továbbiakban DNS-vizsgálatot tervez, és az eredményeket összeveti III. Richárd leszármazottainak genetikai anyagával. Az egyetem szóvivője szerint közvetlenül a halál előtt bekövetkezett koponyasérülést fedeztek fel, valamint a gerincoszlopba fúródott nyílhegyet találtak. A király a rózsák háborúját lezáró bosworthi csatában vesztette életét 1485-ben, és a korabeli beszámolók szerint az ütközetben lerántották lováról, majd a fejére mért ütéssel végeztek III. Richárddal.
Az augusztus 25-én kezdődött ásatások során feltárták a klastromot, a káptalantermet, valamint megtalálták a templomot is, majd a csontvázat. "Eltávolítottuk a fogakat, és rendelkezésre állnak a combcsontok is, így minden reményünk megvan arra, hogy elégséges mintát találunk a genetikai vizsgálatokhoz" – hangsúlyozta Turi King, a DNS-vizsgálatokat irányító szakember.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.