Egykori és mai művésztelepek
2012. augusztus 23. 13:59 Gréczi Emőke
Korábban
A hódmezővásárhelyi művésztelep és Nyergesújfalu
A köztudatban Tornyai János, Endre Béla, Rudnay Gyula, Medgyessy Ferenc nevéhez fűződik a hódmezővásárhelyi művésztelep megalapítása, ám az ő vásárhelyi éveikben semmiféle szervezett kolónia nem működött a településen, kivéve a Művészek Majolika és Agyagipari Telepét, a mai Majolikagyár elődjét. A környékről származó Munkácsy nyomán született realista festészet ma „alföldiként” szerepel a művészettörténetben, ennek megfelelően a Tornyai János Múzeum filiáléjaként működő Alföldi Galéria állandó kiállítása mutatja be a fentieken túl Fényes, Mednyánszky, Nagy István hasonló szellemben készült munkáit.
Festőiskola az ötvenes években Kurucz D. István kezdeményezésére létesült, a Művészeti Alap fenntartásában és folyamatos fejlesztésével, a Képzőművészeti Főiskola nyári telepeként. A nyergesújfalui szabadiskola egy kicsit kilóg a sorból, hiszen szervezett művésztelepként tulajdonképpen csak 1919-ben működött, ezen kívül inkább csak a Kernstok Károly által vendégül látott művészekről beszélhetünk. (Ha Kernstok egyébként alkotó vendégeit művészkolóniaként fognánk fel, akkor megtehetnénk ugyanezt Hatvany Ferencnek a Hatvany-kastélyban hosszabb-rövidebb időszakokra felbukkanó, olykor ceruzát vagy ecsetet ragadó festőbaráti köréről is.)
A városi polgármesteri hivatalban nemrégiben megnyitott kis múzeum (Kernstok nevét viseli) igyekszik valamit bemutatni a nyergesi művészetből, itt rendeztek kiállítást 2009-ben az emlékezetes 1919-es nyár emlékeiből. Ugyancsak világháború utáni alapítású, de máris legendák övezik a Vas megyei zsennyei Alkotó Otthont: a háború során megrongálódott és megüresedett kastélyt egyszerűen elfoglalták a szombathelyi művészek, akik szakszervezetükön keresztül ragaszkodtak az ideiglenes nyílászárókkal valamelyest lakhatóvá tett szobákhoz. Többéves pereskedés és alkudozás után a Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége végül 1953-ban megkapta, ma pedig a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. működteti. Gyűjteménye sajnos nincs, így örömmel vesszük mindazon Bálint Endre-objektek felbukkanását a műkereskedelemben, amelyek a kastély bontott parkettakockáira készültek.
A cikk eredetileg a MúzeumCaféban jelent meg, a fotók Murádin Jenő gyűjteményéből valók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.