Kezdetben több emberi faj élhetett egymás mellett
2012. augusztus 13. 17:17
Kétmillió évvel ezelőtt közvetlen őseink afrikai életterületüket legalább két másik rokon, de különböző emberfajú egyedekkel osztották meg. A régészek észak-kenyai ásatásai révén bizonyítékot leltek az afrikai országban a Homo-nemzettség korai történetének sokszínűségére.
Korábban
A 20. század első felének hagyományos nézete szerint közvetlen ősünk, az 1891-ben Indonéziában felfedezett Homo erectus és a csimpánzok egy közös származási vonallal rendelkeznek. A narratíva tisztázódni látszott, amikor a neves antropológusok, Louis és Mary Leakey 1960-ban Tanzániában kiásták a Homo habilis maradványait, akiben egyes vélemények szerint a kiegyenesedett ember elődjét tisztelhetjük. A későbbi eredmények arra engedtek következtetni, hogy a Homo habilis történetének egy részét a modern ember ősével, a felegyenesedett emberrel (Homo erectus) egy időben élte.
Az 1970-es években a Leakey házaspár fia, Richard és felesége, Meave további bizonyítékot talált a Homo habilisre a kenyai Koobi Fora ásatási helyszínen. Többek között megállapították, hogy a feltárt faj egyedi jellegzetességekkel rendelkezett: lapos arccal és nagy aggyal. A kutatók eleinte kétségbe vonták, hogy az egyének közötti eltérés megmagyarázhatná a faji különbséget, ám a szakma végül úgy "döntött", egy korai Homo nemzetségbeli egyeddel van dolgunk: az ún. Homo rudolfensisszel. Azonban így is sok kétség maradt a lelet körül, mivel hiányoztak a fogai és az alsó állkapcsa. Egyes szakértők úgy vélték, ez egy egyszerű Homo habilis egyéni megjelenéssel. Mások szerint csupán a hím és a nőstény közötti különbségeket tükrözik az egyedi vonulatok.
Évtizedes kutatásokat követően a Meave Leakey és lánya, Louise vezette régészek 2007 és 2009 között három érdekes leletet tártak fel. A kutatások megerősítették azt a nézetet, hogy legalább két korai párhuzamos vonal futott egymás mellett a Homo nemzetségen belül. Az 1,78 és az 1,95 millió éves maradványok nagy segítséget jelenthetnek az evolúciós múltunk kérdéseinek megválaszolásában: abban, hogy a nemzetségben hány vonal futhatott és milyen közel lehettek az emberi vonalhoz.
A fosszíliák közül az egyik (KNM-ER 1470 néven ismert) – egy kamasz arca – különösen nagy hasonlóságot mutat a Homo rudolfensis fajhoz, amelyet a számítógépes képalkotó vizsgálatok is megerősítettek. A frissen megtalált állkapcsok lehetővé tették a régészek számára a kihalt ős koponyájának rekonstrukcióját. Az ugyanazon a területen talált Homo habilis alsó állkapcsa, mint időközben kiderült, nem egyezik a virtuális rekonstrukcióval. „Az egész történet végeredménye az, hogy a korai Homo csoportot két fejlődési vonalra osztottuk, nem az alsó állkapcsok, hanem az arcberendezkedés alapján” – mondta Fred Spoor, a Max Planck Institute for Evolutionary Biology munkatársa. A Homo nemzetség korai evolúciójánál a két fejlődési vonal: a Homo habilis és Homo rudolfensis létezhetett, ám még a kutatók még nem tudják biztosan, melyik lehetett a Homo erectus közvetlen őse.
Spoor szerint a Homo erectus és a két vagy több további faj együttélése következtében „Kelet-Afrika kétmillió évvel ezelőtt elég zsúfolt hely lehetett.” A régész reményét fejezte ki, hogy az egyes evolúciós vonalakon lévő réseket az újabb elemzések be tudják majd tömni. Az egyes ősök egyedi vonásokkal rendelkeztek, például a Homo rudolfensis kis metszőfogai és a nagyobb hátsó fogai növényi alapú étkezésre engedtek következtetni, amely nem egyeztethető a Homo erectus tipikus étrendjével. „Habár még sok kutatásra van szükség, azt elmondhatjuk, az emberi evolúció nem egyértelműen egyenes, mint azt egykor gondolták” – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap