Ismerte a gyógynövényeket a neandervölgyi
2012. július 20. 11:00 MTI
A neandervölgyi ember nemcsak fogyasztotta a különféle növényekből készített ételeket, hanem ismerte a növények gyógyhatásait is - erre találta meg az első molekuláris bizonyítékokat egy nemzetközi kutatócsoport a Yorki Egyetem és a Barcelonai Autonóm Egyetem tudósainak irányításával.
Korábban
A kutatásról a Naturwissenschaften című tudományos folyóiratban jelent meg tanulmány. Az általánosan elterjedt nézetek szerint a neandervölgyi ember, aki valamikor a harmincezer és a huszonnégyezer évvel ezelőtti időszakban tűnt el, legfőképpen húson élt. Egyre szaporodnak azonban az olyan bizonyítékok, amelyek a Homo neanderthalensis sokkal összetettebb táplálkozásáról tanúskodnak - olvasható a Yorki Egyetem honlapján.
A tudósok Spanyolország északi részén, az El Sidrón barlangban öt neandervölgyi ember fogkőlerakódásából vettek tíz mintát. A barlangban, amelyet 1994-ben fedeztek fel, kétezernél több csontvázmaradványt találtak, amelyek legkevesebb tizenhárom egyedtől származnak. A leletek a 47.300-50.600 évvel ezelőtti időszakból valók.
A mintákat egy összetett eljárással - pirolízis-gázkromatográfiás és tömegspektrometriás analízissel - vizsgálták. Elemezték a növényi mikrofosszíliákat is, hogy azonosítsák a fogkőlerakódásban megőrződött részecskéket.
A kutatók szerint a mintákban talált keményitőszemcsék és szénhidrátmarkerek, valamint olyan növényi eredetű vegyületek, mint az azulén vagy a kumarin, ahogy a diófélék, füvek és zöldségek fogyasztására utaló jelek arra utalnak, hogy sokkal szélesebb volt a növényi táplálékok választéka, mint ezt a stabilizotóp-vizsgálatok mutatják.
"Az általunk azonosított növények széles választéka arról tanúskodik, hogy az El Sidrónban megtelepedett neandervölgyi emberek ismerték környezetüket, rendelkeztek azzal a tudással, amellyel megkereshették a tápértékük miatt vagy gyógyító hatásuk miatt fontos növényeket. A hús ugyan alapvető szerepet játszott az étrendjükben, ám táplálkozásuk sokkal összetettebb volt, mint korábban feltételeztük" - emelte ki Karen Hardy, a Barcelonai Autonóm Egyetem kutatóprofesszora, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatócsoport korábban kimutatta, hogy az El Sidrónban élő neandervölgyiek rendelkeztek a keserű ízt érzékelő génnel. A most vizsgált fogkőminták elárulták, hogy az egyik egyed keserű ízű növényeket fogyasztott. Stephen Buckley, a Yorki Egyetem kutatója azt emelte ki, hogy a tudósokat meglepte az olyan keserű növények, mint a cickafark vagy a kamilla virágának fogyasztása.
"A neandervölgyi ember egészen biztosan keserűnek találta ezeket a növényeket, ezért valamilyen céllal, gyógyhatásuk miatt fogyaszthatta őket" - magyarázta Stephen Buckley. A vizsgálatok tanúsága szerint a neandervölgyi alkalmazta a füstölést az élelem tartósításakor, többféle keményítőtartalmú növényt megfőzött.
A kutatók rámutatnak, hogy az El Sidrón barlangban kimutatott keményítőszemcsék a legkorábbiak, amelyeket biokémiai vizsgálatokkal azonosítottak. A fogkőlerakódásban talált ősi baktérium pedig a neandervölgyi ember szájhigiéniájának tanulmányozására kínál lehetőséget.
Pirolízis - hőbontás, a gázkromatográfia tetszőleges halmazállapotú, de az esetek többségében gáz- vagy folyadékminták összetételének meghatározására használt kémiai, elválasztástechnikai, analitikai módszer. Tömegspektrometria - töltött anyagi részecskék tömegének meghatározására szolgáló analitikai módszer.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap