Felkutatta a legkeresettebb háborús bűnöst a The Sun
2012. július 16. 11:29 MTI
Felkereste budapesti lakásán a legnagyobb brit bulvárlap Csatáry Lászlót, akit a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ a világ legkeresettebb háborús bűnösének tart.
Korábban
A The Sun két teljes újságoldalt megtöltő, fotókkal illusztrált vasárnapi beszámolója szerint a lap oknyomozó riportereket küldött Budapestre, hogy megpróbálják szóra bírni Csatáryt, aki a második világháború idején az egyik kassai gyűjtőtábor parancsnoka volt.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást ellene háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt, Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjének feljelentése alapján.
Zuroff a minap Budapesten, Az utolsó esély akció - küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján elmondta, hogy ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról.
A The Sun vasárnapi cikkben Csatáry László "Ladislaus Csizsik-Csatáry" néven szerepel, és a lap szerint 97 éves. A The Sun írása szerint Csatáry 15.700 zsidó auschwitzi deportálásában működött közre, és "holléte 15 éve rejtély", de a lap munkatársai - a Wiesenthal-központtól kapott adatok alapján - kiderítették, hogy "Budapest egyik elegáns kerületében" él, "két hálószobás lakásában". A lakcímet a lap nem ismertette.
A The Sun riporterei felkeresték a lakást, és lefotózták, amint Csatáry ingben, zokniban és alsóneműben ajtót nyit a csengetésre. Amikor az újságírók megkérdezték, hogy tagadja-e a terhére rótt bűncselekményeket, Csatáry - aki évtizedeken át Kanadában élt - a riport szerint "kanadai akcentusú angolsággal" indulatosan kijelentette, hogy nem követte el azt, amivel gyanúsítják, majd becsapta lakása ajtaját.
A The Sun stábja a lap vasárnapi beszámolója szerint még e konfrontáció előtt megfigyelte, hogy Csatáry "elegáns öltözetben" elhagyja lakását, sétál a városban, villamossal elmegy egy közeli bevásárlóközpontba, több üzletbe benézett, és "vásárolt egy jobboldali újságot". A lap minderről ugyancsak fotókat közöl. A cikkben az olvasható, hogy Csatáry László alig néhány hete költözött jelenlegi lakhelyére. A bejárati kapu lakáscsengőjén "Smith" név olvasható, de belül, a postaládáján szerepel a Csatáry név.
A lap megszólaltatja Efraim Zuroffot, aki kijelentette: "most, hogy a The Sun megtalálta ezt a háborús bűnöst, (Csatáryt) Magyarországon bíróság elé kell állítani". A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője a The Sunnak azt mondta, hogy Csatáry László a kassai gettó egykori rendőrparancsnokaként 15.700 ember haláltáborba küldéséért felelős, és "közismert volt szadizmusáról".
A The Sun megszólaltatta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét is, aki szerint "ez az ember több ezer zsidó családnak okozott fájdalmat, és az egész magyar nemzetre nézve szégyen lenne, ha Csatáry elkerülné az igazságszolgáltatást".
A cikk szerint a magyar ügyészségi illetékesek tanulmányozzák a The Sun által átnyújtott bizonyítékok dossziéit. A lap oknyomozó stábja találkozott Hetényi Gábor ügyésszel, aki az írás szerint köszönetet mondott a The Sunnak. A lap idézi Varga Jenő fővárosi főügyészhelyettest, aki kijelentette, hogy folyamatban lévő vizsgálatról van szó, és az ügyészek tanulmányozzák a beterjesztett információkat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.