Megkezdődhet a diósgyőri vár felújítása
2012. június 13. 16:37 MTI
Még ebben a hónapban megkezdődhet mintegy 2,5 milliárd forintból a diósgyőri vár és környezete felújítása, amely várhatóan 2014 májusában fejeződik be - tájékoztatta Dobos Tímea, a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának szóvivője az MTI-t szerdán.
Korábban
A Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztés 2 milliárd 472 millió forintos projekthez 1,999 milliárd forintot nyert Miskolc. A projektről szóló megállapodást a hét elején írta alá Kriza Ákos (Fidesz), Miskolc polgármestere és Kormány Krisztián, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója.
A program egyebek mellett tartalmazza a diósgyőri vár rekonstrukcióját, lovagi tornák terének megépítését, vásártér kialakítását és a lillafüredi függőkert megújítását. A cél egyértelműen az idegenforgalmi vonzerő növelése, hogy az ide látogatók több időt töltsenek a térségben. A tervek szerint megújul a vár mind a négy szárnya, helyreállítják a lovagtermet, a kápolnát, kiállító tereket alakítanak ki, és külső várszínház is létesül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap