Reneszánsz kavalkáddal indul a Diósgyőri Várfesztivál
2011. május 18. 10:36
A reneszánsz Magyarország virágkorát, Beatrix királyné diósgyőri udvartartását elevenítik meg kosztümös szereplőkkel, zenészekkel, táncosokkal, mutatványosokkal a nyári Diósgyőri Várfesztivál nyitó napján, szombaton.
Korábban
Az eseményt beharangozó keddi tájékoztatón elhangzott: az uralkodót, korunk Mátyás királyát Helyey László Jászai színművész, a királynét Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája jeleníti meg, az udvari bolondokat - Beckót és Mujkót - a két tréfamester, Badár Sándor és Szőke András alakítja.
A szombati szezonnyitó után május 30-ától négy napon át a gyermekeket várják a Borsodi Fonó elnevezésű rendezvényre, amelyet kifejezetten általános iskolások számára találtak ki annak idején. Az eddigi egész napos programokon több mint 30 ezer látogató vett részt. A rendezvény felhívását ez évben hét megye és Budapest általános iskoláiba küldték el, 3 ezer gyermeket várnak.
Június első hétvégéjén a felnőttekre is számítanak a szervezők a XV. Borsodi Fonó Folklórfesztiválon. Világzenei és népzenei koncertek, néptáncok, hagyományőrző csoportok fellépései és magyar népi gasztronómiai különlegességek szerepelnek a programkínálatban. Fellép a Ghymes együttes, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és Csík Zenekar.
Június 18. és 21. között rendezik meg a várban a VII. Magyar Fényünnepet. A Hunnia jurtafalu felállítását követően a várban kapnak helyet a 4 napos rendezvény programjai. Lesz íjászverseny, földgyógyító dobünnep, tűzszertartás és tűzön járás is. A várszínházi estéké a főszerep július 23. és augusztus 17. között, számos hazai és határon túli magyar társulat lép színpadra.
A XII. Középkori Forgatag augusztusi 13-án és 14-én várja a vendégeket. A középkori fesztivál a vár 14. századi mindennapjaiba repíti vissza a látogatót. Azt az időszakot eleveníti fel, amikor Diósgyőr vára Nagy Lajos király kedvenc tartózkodási helye, Zólyom és Buda mellett királyi székhelye volt.
A Diósgyőri Várfesztivál szezonzáró eseménye szeptember 10-én a vadas-boros nap lesz: a bükki vadászhagyományokat felelevenítve kialakítják a gasztronómiai utcát, valamint a borudvart, ahol az észak-magyarországi borút neves borait kóstolhatják meg a rendezvény látogatói. A gasztronómiai utcában vadas, halas ételeket árusítanak a szakácsmesterek, a várárokban pedig a társaságok vadas ételkülönlegességekkel nevezhetnek a főzőversenyre. A programokból nem hiányozhatnak a koncertek, a népi játékok, valamint a vadászhagyományokat felelevenítő bemutatók sem, mint a sólyomreptetés, az íjász- vagy a vadászkutya bemutató, illetve a trófea- és vadászruha kiállítás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap