Kiállítás egy hajótörés porcelánjaiból
2012. április 16. 12:40
Egy 18. században elsüllyedt dzsunkáról származó korabeli kínai porcelánokból mutat be gazdag válogatást a Ca Mau - Egy hajótörés porcelánjai című kiállítás; a Zelnik István gyűjteményéből összeállított, 2 millió euró biztosítási értékű tárlat szombattól látogatható a budapesti WestEnd City Centerben.
Korábban
Az akkor holland kézben lévő Batáviába (ma Dzsakarta) tartott az az egzotikus árukkal megrakott kínai kereskedőhajó, amely a fedélzeten kiütött tűz miatt az 1720-as években elsüllyedt a dél-vietnámi Ca Mau-foknál. A dzsunka és a rakományában található, elsősorban európai vevőknek szánt porcelántárgyak ezután csaknem háromszáz évig feküdtek a hullámsírban, míg 1998-ban helyi gyöngyhalászok rá nem találtak - idézte fel a kiállítás szombati sajtóbejárásán Zelnik István műgyűjtő.
A Zelnik István Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum alapítója hozzátette: a felfedezést követően egy vietnámi régészcsoport hozta felszínre a 130 ezer darabos rakományt, amelynek egy része a tudományos feldolgozást követően a Hanoi Történeti Múzeumba került, a többit pedig két árverésen értékesítették.
Mint Zelnik István elárulta, a Ca Mau-porcelánokból mára ő rendelkezik a legteljesebb és legnagyobb magánkollekcióval, amelyből most nemzetközi vándorkiállítást állítottak össze. A tárlat június 8-ig látható a WestEnd City Centerben, majd a tervek szerint többi között Zalakaroson, Zágrábban, Krakkóban, Monacóban, Párizsban és Dubajban is bemutatkozik.
Buslig Szonja kurátor elmondta: a kínai dzsunka rakományának szinte valamennyi tárgytípusa megjelenik a gyűjteményben az ecsettartóktól a kanalakon, ólommázas edényeken, szeladonmázas tárgyakon át a bravúros technológiával gyártott, máz alatti kék festéssel készült vázákig, kis ember- és állatfigurákig.
A kiállítás célja, hogy ezt a tárgytípusokban és technikákban megjelenő változatosságot bemutassa, kitekintést nyújtva a korabeli keleti kereskedelem világára is - emelte ki a sinológus. Mint Buslig Szonja emlékeztetett: Európában csak ekkoriban kezdték felfedezni a porcelán készítésének titkát, ezért a nyugati igényeket ekkoriban még kínai manufaktúrák elégítették ki. A kiállításon is megfigyelhető, hogy a kínai mesterek figyelemmel voltak az európai igényekre, így láthatók Ázsiában akkoriban nem használt tárgytípusok - porcelán söröskorsók, kakaós- és kávéscsészék -, valamint nyugati témák a díszítésben, ezek azonban sokszor keveredtek kínai motívumokkal.
Több porcelán képrejtvényeket tartalmaz: jól megfejthető jelentése van például a barack-, a hal-, a nyúl- vagy a mandarinkacsa-motívumoknak is - jegyezte meg Buslig Szonja. A tárlat anyagából vietnámi és kínai kutatók közreműködésével tudományos igényű katalógus, illetve kiállítási vezető is készült. Zelnik István korábban elmondta, rövidesen megindul a gyűjteményében található burmai arany- és ezüsttárgyak tudományos feldolgozása, a 300-400 darabos kollekcióból ezt követően szintén vándorkiállítás jön majd létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap