Magyar segíthet egy kambodzsai műtárgy hazatérésében
2012. március 2. 12:31 MTI
Az amerikai kormány segítségét kérte Kambodzsa abban, hogy visszakaphasson egy ezeréves kőszobrot, amely a Sotheby's aukciósház New York-i raktárában vár vevőre. Zelnik István magyar műgyűjtő megerősítette a The New York Times amerikai napilap értesülését, miszerint egymillió dollárért (több mint 210 millió forintért) vásárolná meg a mitikus harcos szobrát, majd ő adná azt vissza adományként a délkelet-ázsiai országnak.
A homokkő szobor értéke a szakértők becslése szerint 2-3 millió dollárra tehető. A műkincset tavaly márciusban vonta vissza árveréséről az eladó kérésére a Sotheby's, mert a kambodzsai kormány közölte, hogy a műtárgy illegálisan került ki az országból.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium vizsgálatot kezdett a tisztázatlan eredetű műkincs ügyében, de a kambodzsai kormány jelezte: nem kéri a szobor lefoglalását addig, amíg tárgyalásokat folytatnak az aukciósházzal arról, hogy egy magángyűjtő megvásárolja azt adományozás céljából. Kambodzsa arra kérte a Sotheby's-t, hogy kezdjen tárgyalásokat egy magyar műgyűjtővel, aki egymillió dollárt ajánl a szoborért, amelyet Kambodzsának adományozna.
Zelnik István, a nevét viselő Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum tulajdonosa tavaly egy 12. századi ókhmer feliratos ezüsttálat már a Phnom Penh-i Nemzeti Múzeumnak adományozott. A műgyűjtő akkor elmondta, hogy felkérést kapott a kambodzsai kormánytól egy rendkívüli kultúrtörténeti értékű kőszobor megvásárlására, amelyet a Sotheby's aukciósház szerepeltetett volna egy márciusi árverésen.
Zelnik István most az amerikai lapnak azt mondta: "kétségtelen, hogy a szobrot a háború utolsó szakaszában hurcolták el az országból. A legjobb megoldás, ha én megvásárolom azt adományozás céljára".
Mint Zelnik István csütörtökön közölte: a szobor becsértéke a Sotheby'snél valóban 2-3 millió dollár volt, ez azonban irreális ár, tekintve, hogy a kambodzsai kormány az UNESCO támogatásával tavaly visszavonatta a műtárgyat az aukciósház árveréséről.
A magyar műgyűjtő megerősítette: tárgyalásban áll a Sotheby's alelnökével, akinek egymillió dolláros ajánlatot tett a Koh Ker-i Prasat Chen szentélyből elhurcolt szoborért. Lehetséges, hogy a műalkotás visszajuttatása érdekében a Zelnik-gyűjtemény más darabjaiból jótékonysági árverésre kerül sor, így a vételár akár meg is haladhatja az egymillió dollárt - jegyezte meg Zelnik István, hozzátéve: jelenleg ajánlatának elfogadására vár.
A lábfej és talapzat nélküli szobor másfél méter magas, mintegy 80 kilogramm súlyú és az Angkortól 50 kilométerre északra fekvő Koh Ker egyik templomából származó szoborpár egyike. Mintegy 200 évvel idősebb, mint a világhírű Angkor romváros szobrai. Helyi régészek a lábfejet és a talapzatot megtalálták Kambodzsában. A szoborpár másik darabja a kaliforniai Pasadena Norton Simon Múzeumában van 1980 óta - írta a The New York Times.
A szobrot egy európai műgyűjtő akarja eladni, aki a londoni Spink and Son aukciósháztól vásárolta meg azt 1975-ben, majdnem húsz évvel azelőtt, hogy a kambodzsai kormány betiltotta a műtárgyak kivitelét az országból. A Spinknél, amely 1993-től a Christie's része, nincsenek már meg azok a feljegyzések, amelyekből kiderülne, hogyan került hozzájuk a műtárgy.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap