Mit evett Nelson admirális legénysége?
2012. március 27. 12:16
Sózott marhahús, kétszersült és faggyú. Szigorú diétára fogták a napóleoni háborúk brit tengerészeit, akikre ugyanolyan sanyarú sors várt a tengeren, mint azt a kétszáz évvel korábban élt sorstársaik már megtapasztalták.
Korábban
A kutatócsapat az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban közölt tanulmányban arra is rámutatott, hogy milyen keveset változtak Erzsébet királynő kora óta a tengerészek táplálkozási szokásai. Az oxfordi Mark Pollard professzor vezette kutatás 80 olyan matróz csontjait vette alaposabban szemügyre, akiket a plymouthi és a portsmouthi Royal Naval Hospital temetőiben helyeztek végső nyugalomra.
„A kollagén izotópvizsgálatából sikerült következtetnünk a táplálkozásra. Ezeket az adatokat összehasonlítottuk a primer forrásainkkal, amiből még pontosabb képet kaptunk Nelson admirális legénységének életéről” – magyarázta Pollard.
A 18. század végén a brit Királyi Haditengerészet összesen 70 ezer tengerészt foglalkoztatott. Élelmezésük önmagában hatalmas logisztikai kihívást jelentett, de kihívás volt maga a tengeren töltött élet is: a matrózok kizárólag lisztet, zabdarát, faggyút, sajtot, sört, disznóhúst, sózott tőkehalat és kétszersültet fogyaszthattak.
A kutatócsapat végül összevetette az így kapott adatokat az 16. századi hadihajón, az 1545-ben elsüllyedt Mary Rose-on szolgáló 18 tengerész csontjaival. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a tengeri diéta lényegében semmit sem változott két évszázad alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap