Amikor egy filozófus mentené a monarchiát
2012. március 5. 10:23
A Leviatán szerzője, Thomas Hobbes még a kenőpénztől sem riadt volna vissza, amikor az angol monarchia megmentése volt a tét.
Korábban
Mint ismeretes, Hobbes I. Károly király (1600-1649) hű támogatója volt, de az csak egy nemrégiben előkerült levélből derült ki, hogy a Leviatán szerzője tanácsokat is osztogatott a Parlament által később lefejezett uralkodónak: arra kérte, csábítsa át táborukba az ellenség flottaparancsnokát, Robert Richet, Warwick grófját, s győzze meg, hogy tudását inkább az ő oldalukon kamatoztassa tovább. A filozófus John Evelyn angol író apósának, Richard Browne-nak, a király franciaországi követének adta át a levelet. A kézírás megegyezik Hobbeséval, a dokumentumon pedig a következő szöveg olvasható: "Proposition. E. of Warwick &ct. T. H."
„Nem tudunk más ilyen írásról, ami Hobbes tollából származna” – közölte Noel Malcolm, az oxfordi All Souls College kutatója. Malcolm kifejtette: Hobbes politikai írásai általában absztraktak voltak, de ebben az esetben elég egyértelműen fogalmazott a filozófus. A dokumentumot a The Historical Journal legújabban számában tették közzé.
1643-ban még a royalistáknak állt a zászló, s Londonon kívül nagy területet tudhattak magukénak. Az év végén azonban a skótok beavatkoztak a parlamentiek oldalán, majd 1644 februárjában átlépték a határt; Hobbes ekkor írhatta levelét, amelyben hangot ad félelmének, jelesül annak, hogy a skótok Svédországot is belerángathatják a háborúba.
Hobbes abban reménykedett, hogy sikerül átcsábítani Warwick grófját a monarchistákhoz, és magával hozza a parlamentiek flottáját is. Malcolm szerint ennek esélye egyenlő volt a nullával, mindenesetre ha ez mégis bekövetkezett volna, akkor az megfordíthatta volna a háború kimenetelét.
A filozófus mindent megtett, hogy Rich a royalisták táborába kerüljön. Ez azért is érdekes, mert politikai írásaiban – legalábbis egy stabil államban – Hobbes a megvesztegetés mindennemű formáját visszautasította, a mostani helyzet azonban egyedülálló volt: a királyság léte forgott kockán. „Úgy gondolta, hogy majdnem minden eszközt fel kell használni a háború befejezéséhez és a király uralmának restaurálásához” – magyarázta Malcolm.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap