Közel ezer gyermek halt meg fogolytáborokban a finn polgárháborúban
2012. január 6. 14:36 MTI
Közel ezer gyermek halt meg fogolytáborokban a finnországi polgárháború alatt 1918-ban, akiket azzal gyanúsítottak, hogy kapcsolatban álltak az orosz bolsevikok támogatta "vörösökkel" - mondta Tuulikki Pekkalainen történész.
Korábban
A polgárháborúban több mint 500 gyermeket öltek meg, míg másik 952 fogolytáborokban halt meg - mondta a francia hírügynökségnek a történész, aki 2013-ban megjelenő könyvéhez folytat kutatásokat.
A háború után nem zárták be a táborokat, ott őrizték a perükre váró foglyokat. A börtönben gyermekek is születtek, míg más gyermekeket a szüleik által elkövetett tettekkel vádoltak - tette hozzá. Úgy kezelték őket, mint a felnőtteket. Ebben az időben a gyermek mint olyan nem létezett - így a kutató. Tuulikki Pekkalainen 350, 15 év alatti gyermek esetét tanulmányozta a Finn Nemzeti Levéltárban.
A fogva tartás körülményei borzalmasak voltak, az anyák a szájukban melegítették a vizet, amivel a csecsemőiket mosdatták - magyarázta egy példát idézve.
Az orosz birodalom összeomlását és a független Finnország kikiáltását követő 1918-as finn polgárháborúban a bolsevikok támogatta szociáldemokrata "vörösök" és a Németország támogatását érvező konzervatív "fehérek" álltak szemben egymással. A konfliktusból a fehérek kerültek ki győztesen. A történész szerint a finn történelem ezen aspektusa kevéssé ismert, és a finnek nehezen birkóznak meg az örökségével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap