Közzéteszik Nixon vallomását
2011. október 14. 14:45
November 10-én jelenik meg Nixonnak a Watergate-ügyben a bíróság előtt elmondott vallomása – jelentette be az átirat közzétételét jogi úton kiharcoló történész.
Korábban
A The Washington Post című amerikai napilapnak nyilatkozó Stanley Kutler történész tájékoztatása szerint a Nixon Elnöki Könyvtár és Levéltár az átirat mellett egyéb felvételeket és dokumentumokat is megjelentet az üggyel kapcsolatban.
Kutler egyike volt azon történészeknek, akik pert indítottak az átirat nyilvánosságra hozatala érdekében. Nixon vallomását korábban olyan törvények szerint szerkesztették, hogy az védje a bírósági anyagokat.
Steven Aftergood, a Project on Government Secrecy for the Federation of American Scientists vezetője úgy fogalmazott, hogy a felvétel közzététele a „Nixon-adminisztráció puzzle-jének utolsó darabja lesz”. „Egyáltalán nem gyakori, hogy egy elhibázott politikai eljárásról eskü alatt hallunk vallomást egy elnök szájából” – tette hozzá.
A nagybíróság a washingtoni Watergate-épületben, a Demokrata Párt főhadiszállásán 1972. június 17-én történt betörés nyomán kezdett vizsgálódni. A szálak a Fehér Ház legmagasabb szintjéig vezettek, aminek következtében Richard Nixon 1974. augusztus 9-én lemondott az elnöki hivatalról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap